ablakpárkány

egybenőtt a romtemplommal, ezzel a 800 éves román és gótikus stílusú épületmaradvánnyal, aminek a megmentésére, újrahasznosítására mozgalom indult a városban, ahová engem is meghívtak (valójában riportot készítettünk operatőr kollégámmal, hogy még egy bőrt lehúzzunk a romról), én pedig - miután szeretem Zsámbékot, különösen a romtemplom környékét - elhívtam magammal Évit és Zsófit is, ugye, kirándulni, és valamennyien nagyon élveztük a délutánt félateistaként is úgy érzem: valami spirituális töltetet mindig tapasztalok a templom környezetében, amit nemigen tudok szavakba önteni, de nem is akarok. a mostani kirándulásunk értékét növelte a kiválóan fölkészült és szellemes történészi kalauzolás, amelyből megtudtam például azt, hogy egy középkori templom akkor számított/számít arányosnak, ha fő tornya képzeletben lefektetve kényelmesen belefér a templomtest hosszába. nos a zsámbéki tornya 33 méter magas, az épület hossza 38 méter, úgyhogy minden stimmel. és tegnap tudtam meg azt is, hogy a zsámbéki templom restaurátora, bizonyos Möller István építészmérnök a zsámbéki hasonmását tervezte a Lehel térre, csak utóbbi nagyobb a mintájánál. a vita most azon folyik, hogyan vegyék elejét a kőpestis terjedésének, kiegészítsék-e eredeti formájára a romot, ha igen, megkülönböztethető legyen-e a toldás, végül milyen funkciót adjanak a romnak/épületnek a jövőben, ha egyáltalán? én úgy hagynám, ahogy van, mert úgy néz ki a legjobban, de akkor állítólag nem állítható meg az állagromlás. mindegy, engem úgysem kérdeznek.. a romtemplomról bővebben itt