bő egy hete érkeztünk meg Montenegróból, és bár a mai napig (mi több, életünk végéig) csodálatos élmény lesz az adriai nászút, igazából unom már kicsit az élménybeszámolózást. tucatnyi barátnak, rokonnak, kollégának meséltünk már az útról, ráadásul a helyszínről is folyamatosan küldtem a tudósításokat, hogy úgy mondjam, kiírtam magamból a témát. éppen ezért itt elsősorban képes beszámolóra hagyatkozom, akik tudják, hová írok, megkereshetik hétrészes cikksorozatomat és képgalériámat a portálon
itt például Szabadka, ahol átléptük a határt. kizárólag akkor esett az eső
íme, az ifjú pár, még a kulturált vonaton, ahol Szabadkáig két jó útitársunk volt, mindkettő magyar: egy kiugrott állatorvosnő és egy rockzenében nyomuló népdalénekes csaj. hazaútig nem találkoztunk jó fej honfitársakkal
e kép nagyjából visszadja Újvidék hangulatát az átszálláskor. ekkor tudatosult bennünk, h se ételünk, se italunk a további 14 órás útra
ám az alább látható hatalmas hegyek látványa nagyban kárpótolt a nehézségek miatt. lenyűgöződtünk, na
ezt a viaduktot Matuska Szilveszter is megirigyelné, ha élne, mi gond nélkül áthaladtunk rajta, és csodáltuk a jugoszláv építőipar csodáit, a több tucat hegyekbe vájt alagútról nem is beszélve
ugyanaz az objektum távolabbról. most ez a háttérképem
ez meg egy zöld folyó, ami hosszan elkísért bennünket az úton. a nevét még nem sikerült kiderítenem, de a mai napig gyűjtöm utunk "háttérinformációit"
vajon ez egy krematórium, vagy egy kurva ronda kersztény templom Podgorica szélén? a helyesen válaszolók adriai követ kapnak
Sutomore. itt pillantottuk meg az Adriát, amiről lesznek sokkal szebb képek is
frissítő Barban a buszcsatlakozásra várva. a híres helyi Niksicko sör és persze törökös kávé
folyt. köv
