2011 után másodszor néztünk át Albániába. Akkor Évivel majd' egy napot töltöttünk az északi Shkodrában, most csak mintegy három órát a tó túlpartján fekvő Pogradecben. (Pogradec város és alközség Albánia délkeleti részén, az albán–macedón határon fekvő Ohridi-tó délnyugati partját alkotó, hegyek körbeölelte árkos süllyedékben, Korçától légvonalban 35, közúton 40 kilométerre észak–északnyugati irányban. A város népessége 20 848 fő.)
Mit mondjak? Vadkapitalizmus Enver Hodzsa (Hoxha) elmebeteg kommunista rendszerének romjain. Helyenként értelmezhetetlen épületkezdemények, vagy épp maradványok, folytonossági hiányok és jelzések. Mi valamiért szeretjük.
Ez például egy körforgalom a város központjában, és csak a véletlenen múlt, hogy nem tudtam fotózni egy Merdzsóssal kvaterkázó biciklistát vagy lovast, akik középen feltartják a forgalmat.
Itt egy külvárosi magánlakás teraszán költjük el a család hűtőszekrényéből válogatott ételekből összeálló ebédünket, míg a baltaarcú szomszéd a sörét issza, legalábbis van, akiknek így meséltük. Egy azonban biztos: se a szomszéd, se vendéglátóink nem hallottak még soha Magyarországról és a magyarokról. Jó nekik. Egyébként a kedves, de felejthető ebédért és a sörért 720 leket kértek, ami viszont nekünk volt jó.
Folyt. köv.
