nem lettem, de azért ma délelőtt csak fölcsörlőztek 400 méter magasba a budakeszi repülőtér füvéről egy vitorlázó géppel, természetesen nem egyedül, hanem egy képzett és rutinos oktatópilótával. mikor reggel biztossá vált, hogy repülni fogok, szabályos rosszullét környékezett, többször is elvonultam a mellékhelyiségbe, elgyengültek a lábaim, elvékonyodott a hangom, és egész az utolsó pillanatig - látva az előttem begyorsuló gépeket - tépelődtem, hogy lemondjam-e a légi vendégszereplést. szerencsére nem tettem, életem egyik legnagyszerűbb élményével lettem gazdagabb. először csaknem függőlegesen, iszonyú nagy sebességgel fölhúztak az említett magasságig, aztán elengedett a csörlőkezelő, magyarán szabadon kezdett billegni a gép az égen, alattunk terpeszkedett a Zsámbéki-medence, sütött a nap, köröztünk erre-arra, szép lassan ereszkedtünk lefelé, és végig pompásan éreztem magam! a pilóta kérdezte, akarok-e egy kis hullámvasútazást, de azt nem akartam (azóta talán akarnám). a landolás is simán ment, mindenkinek - a hozzám hasonló tériszonyosoknak különösen - ajánlom ezt a nem túl drága sportot, legalábbis annak sétarepülős változatát. isteni volt!
(jön majd a repülésről készült kisfilm is hamarosan. az egyik "operatőr" magam voltam, a képen látható kamerával a fejemen)
