ablakpárkány

neve Mátramindszent, Ildi, Kenő meg a Roki kedveli a viccet" - hogy a klasszikust idézzem a bejegyzés felütésében. Szóval múlt hétvégén újra a Mátrában voltunk, Kenőéknél. Az első este Péter és Zelma is velünk volt, az élet nagy dolgainak megbeszélése és megoldása, valamint Ildi remek főztje és a sörök mellett dídzséztünk (dj-ztünk) is természetesen, kölcsönösen meglepve egymást a választásainkkal. Talán éjjel kettőig tartottunk ki a Wollner-házaspárral, Kenő is csak negyedórával korábban ment aludni. Ja, és sokat ittunk Kenő almapálinkájából (tavalyelőtti gyümölcs, tavalyi főzet). Másnap (szombaton) mégis korán (8-kor) talpon voltunk, és meghódítottuk Somoskőújfalu várát (lásd előző poszt), hogy aztán az esti csilledős, jégkrémezős, filmnézős (Terhes társaság) után vasárnap délelőtt nyakunkba vegyük a környéket. Nagyon jó hangulatban sétáltunk néhány kilométert, pár képet ideteszek ennek érzékeltetésére.Kicsit apásra sikeredett ez a kirándulás, leginkább én tudtam eltéríteni Zsófit a nyakba kéredzkedéstől, és sétált is velem derekasan a cérnalábain,amiért természetesen kijárt az apai csók, na, nem mintha gyaloglás nélkül nem kapott volna eleget. Egy csöppet sem értek egyet apósommal, aki szerint a gyerekek csak puhányok lesznek a gyöngéd szülői megnyilvánulásoktól. (Inkább önbizalom-hiányosak azok nélkül.)Azért anyázott is Zsófi, de ez a kép is árulkodik arról, ki emelgeti doszt a gyereket. Na, jó, némi fejlődés is megfigyelhető, bár szerintem Évi csak rám és a többiekre tekintettel nem cipelte végig Zsófit a kiránduláson. (Milyen fura, hogy a gyaloglós képeken vidám, itt meg mintha morózus lenne. Ezért nem kell emelgetni.)Ilyen gyönyörű erdei utakon sétáltunk hangyahegyeken át, ganajtúrókat kerülgetve, Kenő ép kezében cigarettát tartva. Például ezért is jó nem dohányozni, hogy egy erdei kiránduláson eszembe se jusson rágyújtani. Ó, a régi szép idők, amikor a képen látható négy emberből hárman dohányoztak (+a kép készítője). Ezen az utolsó, nem éles fotón megint jól érzékelhető, milyen pazar helyeken jártunk, bár entek, törpök és orkok helyett be kellett érnünk az immár fegyelmezetten száguldozó Iszkával, aki még pénteken egy kenőmájas fölött úgy összekülönbözött a gazdájával, azaz kenővel, hogy csaknem leharapta annak jobb hüvelykujját, igaz, kapott is egy öklöst a bordáira, csakhogy ne feledje, ki a falkavezér. Remélem, Kenő ujja megvan még. S hogy keretes legyen a beszámoló, íme Évi költeményének folytatása és zárása: "Odamegyünk Ducmenékkel megnézni a tájat. Reméljük, hogy nem lesz olyan, ami jól meghányat."