Vasárnapra nem maradt más, mint a reggeli a szálláson (rossz nyelvek szerint Garancsi Zsolt és pribékjei felfalták az összes virslit a melegítőedényből, úgyhogy utánunk már mindenkinek csak hideg kaja jutott), majd csomagolás utáni gyors indulás hazafelé, miközben lázasan vadásztuk a híreket az aznapi parlamenti választás részvételi adatairól. Mindenkit bizakodással töltött el, hogy rekordszámú választó járul az urnákhoz már a reggeli órákban.
Mi azonban még útközben megvívtuk újra az austerlitzi csatát, amire az autóból fotózott emlékmű hívja fel a figyelmet: tüzérek, ágyú, Napóleon. A gyengébbek kedvéért (közéjül sorolom rostált agyú magamat is): Az austerlitzi csata vagy más néven a három császár csatája a harmadik koalíciós háború ütközete, Napóleon legfényesebb győzelmeinek egyike volt 1805-ben Austerlitz (ma: Csehország). Napóleon a csatában legyőzte a névlegesen Kutuzov tábornok vezette orosz–osztrák hadsereget.
Kora délután parkoltunk le Pozsonyban, közel a miniszterelnöki rezidenciához (újabban valami Pellegrini a kormányfő, akinek a neve a rosszindulatúak szerint utal a szlovák kormány olasz maffiakapcsolataira), ahonnan rövid sétát követően jutottunk a képen látható A Grassalkovich-kastélyhoz (Grasalkovičov palác), vagy más néven Elnöki Palotához (Prezidentský palác) Pozsony egyik neves épületéhez. Azt olvastam, a parkjában remek modern köztéri szobrok sorakoznak, de most nem volt időnk rájuk nézni.
Haladtunk tovább a Posta utcán a 1. Slovak pub felé, és csupán azért készítettem ezt a képet, hogy megörökítsem a még lombtalan fák kacskaringós törzsét
A már bő három éve megismert postás lányok szobrai. Persze nem postások, csak egyszerű lányok, akik épp egy postaládára illetve alá telepedtek, a lenti a gördeszkájára, és nagyon bájosak (milyen szó ez?).
Egy délceg huszár gyermekével a Mihály-kapu előtt. Zsófi kezében már ott a Vakondboltban vásárolt plüss Kisvakond, gyomrunkban már az 1. Slovak pubban elfogyasztott ételek, bennem bableves és sztrapacska meg egy korsó Aranyfácán (Fazuľová Polievka, Bryndzové halušky, Zlatý Bažant).
Amiket ezen a helyen fogyasztottam el a többiekkel, illetve ők másokat ettek és ittak, és az egész éttermi hangulatnak volt valamiféle búcsúzós hangulata: lezárta az idei csehszlovák hétvégénket, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne még egy-két napra átmenni enni-inni a szomszédokhoz, amíg ki nem basznak bennünket az Unióból.
A jó ebéd után a kétszer másnapos gyomor is megkövetelte a magáét, amit egy billás üzletközpontban lévő kávézó mellékhelyiségében tudtunk rendezni. Egy újabb eredeti WC-dizájn Csehszlovákiából. Nemcsak sörben, piszoárban és wc-kagylóban is erősek. A Billában természetesen megvettük a szokásost.
Mégse egy vécével, inkább egy óvárosi hárfázó nővel búcsúzom. Úton hazafelé megfogadjuk: Olmützbe még biztos visszatérünk, Pozsonyról nem is beszélve. Ha követjük a hagyományt, jövőre újra Szlovákia. Ötletek?
Vége
