ablakpárkány

címen mutatták be 1983-ban Fellini "antifilmjét", ami onnan jutott eszembe, hogy tegnap hajókáztunk egyet családilag a Dunán (+Szabó Kriszti a kolléganőjével), ugyanis beneveztünk a Dunapest rendezvénysorozat zsidó emlékeket bemutató sétahajókázásán, ahol a narrátor egész úton a fővárosi zsidósághoz köthető épületekből kiindulva emlékezett és emlékeztetett hitsorsosaira, mindezt könnyed, helyenként humoros formában (itt idézem föl a megboldogult budapesti főrabbi, Raj Tamás mondását, aki - miután megkérdeztem, beszélne-e a vészkorszakról, Auschwitz-ról a rádióműsoromban - merengő hangon búgta a telefonba: Auschwitz, Auschwitz, régi szép idők)Zsófi itt még látszólag élvezte a mókát, aztán nem sokkal az indulás után ráunt a passzív hajókázásra, és a csodás műfűről fölpattanva igyekezett birtokba venni a hajót, így egyikünk, többnyire Évi, attól kezdve jóformán semmit sem hallott a narrációból, csak Zsófit terelgettük felváltva, bele ne essen a vízbe, vagy bele ne dobjon valamitez a lépcső például közvetlenül a gépház mellett volt, úgyhogy az útikalauzból abszolút semmi nem hallatszott, ellenben a frász kerülgette az embert, a meredek lépcsőről nehogy a Dunába bucskázzon a gyerek. legalább hetvenszer megtette az utat le-fölitt egy látszólag nyugalmas pillanat, bár napszemüvegem ferdesége utal a gyerekkel percekkel korábban vívott küzdelemre, ami abból állt, hogy próbáltam megakadályozni, hogy kitépje magát a karjaimból, és  megnézze, milyen a víz. kissé behúzott, duzzogó ajkai az ő lelkiállapotáról is árulkodnakitt ismét egy nyugisabb pillanat, bár Évi arcán jól kivehetőek a megelőző küzdelem nyomai. az út másik felére azért csitult Zsófi, akkor már nagyjából képes volt viszonylag tartósan helyben maradniehhez kellett persze Kriszti fantáziája is, aki apró darabokra tépte a kapott prospektust, hogy madárfészket rakjanak Zsófi biciklis bukósisakjába (lányunk annyiszor hallotta a zsidó szót az út során, hogy - mint azt hangosan tudatta mindenkivel - a fészek a zsidó madaraknak készült. de kár, hogy nincs már szdsz!végül az impozáns Országház a vízről fotózva. mint köztudott, itt születtek az Európában szégyenletes mérföldkőnek számító zsidótörvénynek, falai között sok bitang antiszemita hozta az törvényeket, sok zsidó honfitársunk politizált a padsoraiban, jól, rosszul. mindenképpen lenyűgöző az épület, és talán most először látható egyben, állványok nélkül (egy diktatúrára emlékeztető téren, persze)
a sétahajókázás a Jászai Mari tértől indult, megkerültük a Margitszigetet, lehajóztunk a Rákóczi hídig, majd onnan föl a Jászaira. az egész másfél órát vett igénybe, Zsófi mára jól megfázott, de élveztük valamennyien

egy kép nélküli bekezdés erejéig azért megemlékezem a múlt vasárnapi kisoroszi kirándulásunkról is, ahová Eszti és Ilka is velünk jöttek. odafelé átestem életem első - vétlen - koccanásán a Podmaniczkyn, egy faszkalap egyszerűen belém tolatott. szerencsére apróbb esztétikai torzulás keletkezett csupán a kocsink bal első részén, hagytam a faszba a kártérítést. 
ellenben nagyon jól sikerült a nyárbúcsúztató, a csodaszép Esztivel fürödtünk a hideg Dunában, Zsófi pancsolt és csónakázott a szélén a szintén szépséges Évivel, Ilka kitartóan rugdalózott a parton. a végén savanyú sört ittunk a Rácz Kertben. hétfőn este aztán találkoztunk a Kenesei-család háromnegyedével a Feneketlen-tónál
beszélgettünk, söröztünk kicsit, K. Zsófi megmutatta a középkori kínzóeszközszámba menő ujjszorítóját, mi Zsófink arcra esett a betonon, Kenő agytisztító kört futott a tó körül, Ildivel csak söröztünk, így mulattunk mi. legközelebb két hét múlva kirándulunk, de jó lesz!