írhattam volna Kenesei Zsófi után nyalalást is, ami remek szógyártás, de maradjunk a szó eredeti jelentésénél: túl vagyunk a pihenésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre szánt - ezúttal - egy héten
megvolt csaknem minden, amit akartam/akartunk: biciklizés Fenékpusztára (400 éves Vámház), Vonyarcvashegyre (Szent Mihály-domb, kápolna), kirándulás a Sivatagba, Szigligetre, kocsmázás a Pavilonsoron (Kishali) Krisztával és Petivel, vacsora Fentős Kriszéknél (kicsit sok az egy régióra eső Krisztina), képzőművészeti foglalkozás a teraszon (a múltkori arcfestés után már testfesztés)
volt újcsalád-látogatás Zsoltinál, rokonvizit Cserszegen, pancsolás a Balatonban, az első 5 nap mindegyikén, reggeli úszás kétszer, voltak jó evések, ivások, apró viták, délutáni alvások
temetői séta, cukrászda, Stoki. ja, és árokba csúszás (após, a képen kezében a malőr okozója: a másfél literes kiszerelésű Kőbányai világos, amiből többet is magához vett aznap. szerencsére nem lett nagyobb baj, a kocsiját is kihúzták másnap)
járdára hajtás viharban (Évi), defekt, gumis (na, az a hely abszolút afféle latin-amerikai autójavító műhelyre emlékeztetett, mégis jó emlékeim között tartom számon. igaz, e miatt nem tudtunk Zalaegerszegre kirándulni, ahogy terveztük. majd legközelebb)
tábortűz, dögmeleg, széllökések, eső. azért mindig jó hazajönni. a jelek szerint én legközelebb halottak napja táján teszem tiszteletem Keszthelyen, ami meglehetősen messze még (legfeljebb egy gyors hétvégi vizitre lehet kilátás addig) tehát: kipihenve, kikapcsolódva, feltöltődve - újra itthon
nyaralás 2017
2017.07.19. 19:18 herrriporter
Szólj hozzá!
Címkék: család utazás nyaralás Balaton Keszthely Zsófi
A bejegyzés trackback címe:
https://ablakparkany.blog.hu/api/trackback/id/tr7512675005
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
