ablakpárkány

az utolsó napra maradt, valahogy így sakkoztuk ki logisztikailag (előző este volt szerencsénk körbejárni a National Gallery hatalmas termeit). ez a kiállítóhely érdekelt legjobban Londonban, és fantasztikus élményt nyújtott, csak azt sajnálom, hogy az idő rövidsége miatt csupán egy órácskát tudtunk benne eltölteni. úgyhogy ha még egyszer eljutok az angol fővárosba, a Tate-re legalább fél napot szeretnék szánni. jöjjenek az utolsó nap képeicsapatunk tagjai a mozgólépcsőn. nekem a régi, patinás metróállomások tetszettek legjobban, egyes helyeken a csempére különféle jeleneteket applikáltak, szóval van neki egy sajátos hangulata. egyébként a föld alatt is rengeteget időt kell eltölteni utazással, hogy a város egyik pontjából a másikba jusson az ember, természetesen számos átszállással. van vagy tucatnyi metróvonal 273 megállóval. még metrótérképpel sem könnyű eldönteni egy csomópontnál, melyik vonalra hol kell átszállni. viszont kényelmes karfás ülésekben bámulhatsz kifelé a fejedből, miközben a baromi vaskos Metro újságot lapozgatod. minden újság vaskosa 309 méter magas The Shard (magyarul Üvegszilánk), az Egyesült Királyság második legmagasabb szabadon álló építménye. amikor első este kivilágítva megpillantottam, elsőként a Dubaj szó jutott eszembe. most utánaolvasva megtudtam, hogy katari pénzből épült, Renzo Piano tervei alapjána Globe Theatre (pontosabban International Shakespeare Centre) az 1599-ben épült, majd 1613-ban porig égett színház hű mása a Temze-parton. különösen tetszik a tetőt borító mohaszőnyeg. háttérben már látszik a Tate Modern irdatlan tornyaa Shakespeare Központtal szemben látható objektumok, és a leendő tornyokat sejtető darukez pedig a Tate Modernhez vezető Millenium Bridge, amelyen első este átsétáltunk, merthogy gyalogos híd. ha nem tévedek, ez szakadt le a Harry Potter-filmek valamelyik utolsóhoz közeli epizódjában a körötte cikázó halálfalók helytelenkedésének következtébenez ugyanaz, csak magáról a hídról. háttérben a Szent Pál-székesegyház terebélyesedika Tate Modern elképesztő tornya. az épület kiállítóhelyként 2000. május 12-én nyílt meg az egykori olajtüzelésű erőmű, a Bankside Power Station épületében. csakugyan olyan, mint egy böhöm gyárépületszinte beleszédül az ember, a mikor fölnéz a toronyra, a hajdani kéményre, mint én itt, a második emeleten lévő teraszrólPablo Picasso Nude Woman in a Red Armchair (1932) című festménye. láttunk itt Dali, Miro, Duchamp, Ernst, Kandinszky, Gauguin, Mondrian, Monet, Cézanne, Pollock (és számtalan név a naptárban) alkotásokat, képeket, fotókat, kis- és nagyplasztikákat, csupa gondolatébresztő, meghökkentő, egyeseket megbotránkoztató műveketés természetesen ott látható a dadaizmus és szürrealizmus egyik emblematikus alkotása, Man Ray Az ajándék című "műve", kifejezendő az egyre idegbetegebb világ abszurditását. ma is aktuális, ugye. (egyik volt tanítványom, egy szépséges cigánylány mondta gyakran átokként arra, akivel összekülönbözött: anyád vasaljon simára! nyilván nem erre a vasalóra gondolt)ami még nagyon tetszett a Tate-ben, hogy tele volt diákokkal, akik vagy maguktól, vagy szervezetten, tanári kísérettel, a földön ülve jegyzetelgettek, rajzolgattak az egyes képekről, egyszóval élővé varázsolták a tárlatotvégül egy élő kompozíció a Tate teraszáról: Edit és Csabi pózol az örökkévalóságnak a Temze és az északi part egy szakasza előtt. beállított, de kivételesen jó kép, szerintemaz időben előreszaladva kicsit ide illesztettem az ebédelős képünket, merthogy nem akartam kihagyni az utolsó napon fogyasztott Fish&Chips-et, amelyet egy arabok üzemeltette családias étteremben ettünk. jó nagy darab hal, krumplival, borsópürével, zöldségekkel, helyes pincérlánnyal. íztelen ez az étel is, viszont Évi esti, otthoni remek borsos tokányáig nem kívántam enni. nem szerettem meg a halat, bár éhesen láttam neki, akár Zsolti

a hétfő délelőtti london zsúfolt utcáin (filmem) araszolgatva egyszer csak elénk tárult a Monument, amely kiváltotta az óriáskereket. mindössze 4 fontért 345 lépcsőfokot abszolválva följuthat az ember fia a kilátóba, és madártávlatból megnézheti azon londoni objektumok egy részét, amelyre nem jutott idejepéldául a város egyik jelképének számító Tower Bridge-t. álljon e kép a beszámolóm végén