utaztunk vasárnap, na, persze, a Börzsönyben, a jól ismert Kismaros-Királyrét vonalon. azért ez nem volt ennyire egyenes vonalú utazás, eredetileg gyalog indultunk el a sínek mellett, mondván, túrázzunk egy kicsit, bár barátaink közül ketten is erős másnaposságot mutattak, lévén, hogy egy végigivott éjszaka után, reggel fél 6-kor keveredtek ágyba, ezért indultunk csak délben (kocsival Kismarosig, persze)
akkor itt említem meg a hazafelé megtekintett kismarosi templomot, amelyben az oltár fölül Jézus feltartott mutatóujjal fenyegeti meg a híveket: rábasztok, ha nem követtek engem! kész blaszfémia. szóval a hatalmas faszobor jobb keze még a keresztfára szegezve, a ballal viszont előrehajolva mutogat. ha mesélik, el sem hiszem
visszatérve az erdei útra, hát, az nem volt. azt gondoltuk, talán a megáradt patakon átkelve rálelünk. ennek érdekében átugrottam egy szigetecskére, de a többiek nem merték követni úttörő példámat, így visszaszökkentem, de a visszapart följebb volt, így lecsúsztam a széléről, egyenesen a vízbe, szóval szétázott a tornacipőm és a zoknim (2-vel szorozva). mit mondjak, kurvajó volt végigcuppogni az utat...
a sínek mellett haladva aztán a Morgó nevű állomáson bevártuk a kisvonatot, és mintegy20 perc alatt megtettük az utat a királyréti végállomásig. a dimbes-dombos táj lenyűgöző, afféle meseszerű falvacskákon keresztül vitt az út, csodálom, hogy nem kapott az összes állomás valamilyen Morgóhoz hasonlatos törpenevet. vagy bármilyen mesenevet, de mondjuk a Gandalf hülyén hangzana a közegben
Királyréten aztán a szokásos semmi. az ajándék biszbaszost figyelemre sem méltattuk (Üdvözlet a festőt Királyrétről stb.), viszont a monopolhelyzetben lévő büféből jégkrémeket vételeztünk, amit annyira érdekesnek találtak a boltosok, hogy mindketten kiálltak az üzlet elé, hogy saját szemükkel konstatálják választásainkat. szerintem inkább attól tartottak, hogy szeretnénk elcsaklizni néhány jégrudat. pedig nem
ekkor következett a tényleges túra a lengyel (piros-fehér) jelzésen. először fölfelé meneteltünk az erdőben, aztán vízszintben, végül lefelé, de a lényeg, hogy egyre nagyobb sárban dagonyáztunk, nagyjából félúton elveszítettük a jelzést, viszont már a síkságon találtunk egy kis békát, amit magam is meg mertem fogni a markomban, kellemesen bizsergette a tenyerem. aztán elengedtem.
(ezen a képen egy ent, talán maga Szilszakáll, a Gyűrűk Urából) később láttunk kifejlett, kilapított békapéldányokat az országúton, amelyeket már nem fogdostam volna semmi pénzért. (Zsófi mesélte, hogy Barbi nevű szobrásznak készülő barátnője összegyűjtött néhány lapos szárazbékát az utakról, kifestette őket, és fölaggatta a falára)
a félig németes, Szokolya-Riezner névre keresztelt település hatalmas kocsmájának teraszán aztán egy-egy sör, üdítő mellett bevártuk a vonatocskát, amellyel szépen visszadöcögtünk Kismarosra. 
ez volt az a helyzet, amikor úgy ittam egy üveg sört (üveges Heineken), hogy jól is esett, nem is kívántam mellé a cigarettát. ezt én hatalmas fegyverténynek tartom. Kismaroson még megtekintettük az izmozó Megváltót, aztán szépen hazacsorogtunk a 2-esen. szép volt.
Kismarosról bővebben itt. Királyrétről itt. kisvasútról itt. Dunakanyarról pedig itt olvashattok, illetve láthattok képeket, ha akartok. inkább menjetek!
