is, hiszen a Balaton, a Fertő- és Velencei-tó már meghódíttatott, éppen ideje volt az ország második legnagyobb tavát bekebelezni, legalábbis megkerülni. voltaképpen nagyon sokat nem tekertünk, Edit órája mintegy 120 km-t mutatott érkezéskor, de a legtöbbet ebből, úgy 60-70-et a második nap bicikliztünk, egészen pontosan akkor kerültük meg a tavat. (na, jó, a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő híd fölötti északi részt időhiányában kihagytuk, én mégis úgy veszem, hogy igenis körbebringáztuk az egészet)
Valahogy a Tiszántúlon sokkal barátságosabbak a népek, mint a "fejlett" Dunántúlon. ez így meglehetősen általános megállapítás, de tényleg azt tapasztaltuk, hogy mindenki, akivel akcióba kerültünk, kedves volt. kivéve azt a valakit, aki második este ellopta Vera hátizsákját, de őt nem is láttuk, úgyhogy nem volt akció a részünkről. (másnap az iratok bankkártyástul meglettek, "csupán" 6 ezer forint készpénz és a mobiltelefon hiányzott)
milyen rendes volt például az a füzesabonyi kerékpárszerelő, aki a rendkívüli centírozásért nem fogadta el a felkínált borravalót? (előzmény: péntek reggel a Keleti felé tekerve a Bartók Béla úton egy előzést követően belehajtottam egy hirtelen előttem álló, parkoló autó farába, a kerekem a bokámmal együtt beszorult az alváz alá, ám mikor kihúztam, el tudtam még vele tekerni a pályaudvarig, Füzesben meg rögtön útbaigazítottak egy szerelőhöz. mellékszál: az odakalauzoló biciklis lány, mikor megkérdeztem tőle, hogy mit érdemes megnéznünk szülővárosában, amíg szerelik a cangát, nemes egyszerűséggel válaszolta: semmit)
a szállás, összességében a kemping megfelelő volt, este tábortüzeztünk, virslit sütöttünk nyárson hagymával, mellé joghurtos zöldsalátát kevertünk, ittuk a söröket, előtte pedig jót fürödtünk a tiszafüredi strandon, ahol hirtelen mélyült a víz, ami meglehetősen tiszta volt, de az egész inkább folyóra, mint tóra emlékeztetett. 
később láttuk, hogy másutt egészen kiszélesedik a tó, és az egészben az a legjobb, hogy valahogy érintetlenebb e vízfelület partja, mint a többi eddig megkerültté. kevés a beépített terület, nem érik egymást a büfék és lángossütők, a strandok, sok helyütt békelencse és nádas uralja a partot, rengeteg a madár, és mindez remekül megszemlélhető a tavat körülölelő töltésről, amin a bicikliút is fut.
mindezeket persze már a második nap tapasztaltuk, amikor Tiszafüredről Tiszaörvény, Tiszaderzs, Abádszalók és Kisköre érintésével eltekertünk Sarudon át Poroszlóig. a legemlékezetesebb állomás Kisköre volt, mégpedig a víztározó és zsiliprendszer monumentalitása miatt, de említést érdemel a sarudi strand is, bár ott már jóval többet kellett begyalogolnunk a mélyvízért, inkább a malomkerék méretű, tejföllel-sajttal bőven meglocsolt-megszórt lángosok voltak egyedülállók. 
Poroszlón pedig a kocsmázás, az Apostol együttes koncertje a járókerettel közlekedő öreg muzsikusok okán marad meg ötünk kollektív emlékezetében, a Nehéz a boldogságtól búcsút venni.. kezdetű, mélyenszántó gondolatokat közlő opusz például sokak memóriájában él még ma is. 
mondjuk arra is sokan emlékezhetnek majd, hogy láttak ötünket Apostolra és az azt követő retrodiszkó számaira pogózni (vettek is minket rendesen a helyiek kamerával)
aztán ellopták Vera hátizsákját a cuccokkal, mi pedig bánatosan, az elfogyasztott söröktől, boroktól és rövid italoktól eléggé ittasan áttekertünk a vaksötét országúton Poroszlóról Tiszafüredre, a szállásunkra. 10 km, kész csoda, hogy a bennünket előző autók elől egyedül Vercsi sodródott háromszor az út menti mocsárba, mi meg Zsoltival szégyenszemre nem kísértük végig a lányokat, mondjuk nem is igen tudtunk az egészről csak annyit, hogy a lányok megint lemaradtak, újra és újra várni kell rájuk...
a vasárnapot a tudományos életnek szenteltük, miután teljes felszereléssel, immár napvilágnál visszatekertünk Poroszlóra. természetesen bementünk a Tisza-tavi Ökocentrumba, ami páratlan élményt nyújtott, mégis kicsit karcsúnak éreztem a felhozatalt a közel 2 ezer forintos belépőhöz képest. 
a föld alatti akváriumban a fejünk fölött úszkáló vizák, kecsegék és egyéb halak látványa lenyűgöző, a toronyból szép a kilátás a tóra, a gödények és a kormoránok is elragadóak voltak, de nem láttunk például jégmadarat, vidrát és a sovány aranysakálok is csak azért üvöltöttek, mert néhány helyi suttyó vadul megrázta a kerítésüket. 
(ja, és az egyik teremben kifüggesztett haltrófeák egyenesen undorítóak) azért arra jártában érdemes betérni oda az embernek, talán majd kinövi magát a központ, és igazi interaktív oktató- és élményközpont lesz
ebéd után már csak a hazautazás maradt, néhány sör, a többiek snapszeroztak a vonaton, én olvasgattam, aztán este még átmentünk Szisszel, Katával és Raplival kiegészülve a Bocskaiba, hogy a napot a túráról készült 210 fotó és 10 videó megtekintésével zárjuk. viszlát Tisza!
