jártunk ma délután Évivel. tegnap tudtam meg a lányomtól, hogy szabad a bejárás az egykori Kertészeti Egyetem, ma Corvinus Villányi útról nyíló hatalmas parkjába, és körbe is vitt a kedvenc helyein, ahová ma munkaidő után én is elvittem Évit. vagyis megnéztük a 2 méter mély halastavat (tábla figyelmeztet a mélységre), a fűszernövény-kertet, ahol szétmorzsolva az egyes növényeket, erősen érezni az ujjakon a már ismert vagy még ismeretlen fűszerek illatát. így tapintható-szagolható például menta, citromfű, rozmaring, kapor, zsálya, levendula és társaik. a növények közé szúrt kis táblácskákon olvasható minden tudnivaló és érdekesség az egyes fajtákról. szóval ismeretterjesztő jellege is van a kertnek. láttunk és hallottunk a közelünkben egy rigóféle énekesmadarat, és lustán elvonult előttünk egy macska is, de az arborétum alapvetően a flóráról szól, a faunát elsősorban a repülő rovarok sokaságában érzékeltük, de nem vészes az sem. akadnak a parkban szép számmal padok, el lehet rejtőzni szerelmeseknek és romantikus lelkűeknek éppúgy, mint emberkerülőknek és elmélkedőknek. én el is határoztam, hogy angolozni és regényt olvasni gyakran felkeresem majd e lakásunktól 3 perc biciklizésre és 7 perc sétára fekvő helyet. javaslom mindenkinek, aki belefárad Budapest lüktetésébe. a látogatás ingyenes.
az Arborétum a Gellért-hegy déli lábánál terül el, a Villányi út – Szüret utca – Somlói út között. területét a Ménesi út két, korban és jellegben elváló részre osztja: az Alsó és a Felső Kertre. (mi az Alsó Kertben jártunk) az Arborétum helyén alapította a Bach-korszak idején kertészképző iskoláját dr. Entz Ferenc, az 1848-as szabadságharc orvosa.
az Arborétum jelenlegi növényanyaga 1640 fásszárú dísznövény fajt és fajtát, több száz hagymás virágot és csaknem 250-féle egyéb évelő dísznövényt foglal magában. a főváros vezetése 1975. március 5-én kelt határozatával az Arborétum területét természetvédelmi területté nyilvánította. bővebben itt.