volt hétvégi kirándulásunk helyszíne, meglátogattuk Zsófit és a barátait a magyar mellett latinul, németül, szlovákul és törökül a címben jelzett módon írt és mondott 56.530 (+egrimeráció) lelkes városkában, merthogy oda járnak főiskolára, vizuális művészet vagy mifene nevű szakra, meg van, aki énekelni is tanul, szóval amolyan művészpalánták. roppant kedvesen fogadtak a Zöld Sárkány, becézve Süsü nevű kocsmában, amely a szó szoros értelmében kiérdemli a kocsma nevet, 
Pesten az ilyen egységeket nevezték köpködőknek, esetleg fűrészporos helynek, ahol azért szórtak a kőpadlóra fűrészport, hogy magába szívja a részegekből távozó nyálat és egyéb salakanyagokat. ez itt a dombon, a vár tövében és főiskola és Zsófiák albérlete szomszédságában azért lett a főiskolások törzshelye, mert olcsó és közel van. 260 forint egy korsó Borsodi. kocsma után bekukkantottunk Zsófiék műtermébe is
az említett albérlet egy kétszintes társasház első emeleti lakása, három szoba összkomfort, valamint erkély, amelyen kényelmesen elfértünk hatan-heten egyszerre, és ahonnan pazar kilátás nyílt a városra és a karnyújtásnyira lévő várra. a fiatalok aztán elvittek minket a szintén baromi közeli Lámpás Sörözőbe, ahol aránylag jó zene mellett barna Staroprament és világos Stella Artoise-t mértek, és ott már megittunk egy Unikumot is a megérkezés örömére. zárásnak még vittünk föl néhány doboz sört az ugyancsak a szomszédban működő éjjel-nappaliból. (mellesleg Egerben valahogy minden egy köpésre található, távolságot még akkorát sem érzékeltem, mint amilyen mesze van a feleekkora Keszthelyen a Libás Strandtól az új temető)
másnap aztán nyakunkba vettük a várost. kívülről megszemléltük a Makovecz tervezte ronda uszodaépületet, megreggeliztünk egy szobrokkal sűrűn teleültetett szép nagy parkban (mellette patak csörgedezett), belülről is megnéztük ingyen az 
Egri Bazilikát (de a csatornarendszert ezerért már kihagytuk), szokásos barokk cicoma, csak nagyobb felületen, mint egy sima templomban, Dobó tér kipaterolandó szoborcsoporttal, kávé egy nem olcsó fröccssátorban, belső várfalak szemléje 700-ért kihagyva.
ezután fáztunk egy kicsit, azaz elautóztunk egy fatelepre, hogy léceket vásároljunk és szállítsunk Zsófinak és pajtásainak képkeretezéshez, felkerestünk egy angol turkálót, amelyből péntek délutánra szinte minden értékelhető ruhadarabot kifosztottak, de legalább készíthettem egy fotót a 
falba lőtt egri zsidók emlékét idéző fal mellé sorakoztatott cipőkről. aztán ebéd a sétáló utca egyik teraszán (eredetileg egy másikon szerettünk volna enni magyaros menüt 900-ért, de ott annyira lassan szolgálta ki az embereket az egyetlen pultos, hogy negyedóra várakozás után föladtuk, és egy gíroszost választottunk)
ezt követte a kultúra a Kepes György Művészeti Központban, ahol modern (maximum 20. század eleji) magyar képzőművészek és kortársak képeit és kisplasztikáit szemléltük meg, például az idén 60 éves Havadtői Sámuel (Sam Havadtoy) mikiegereit és kacsáit, és persze láttuk a névadó 
Kepes György fényművészeti munkáit is, bár ez a mi leleményességünkön is múlott, ugyanis egyszerűen kinyitottuk azt a termet, amelyben a másnap megnyíló kiállítási anyagok sorakoztak, fölkapcsoltuk a világítást és körbementünk. hozzáteszem: 
négyünkön és a földszinten tanyázó pénztároson kívül más nem is volt az épületben. szerintem egy kisebbfajta műtárgyat simán kicsempészhettem volna a pólóm alatt, ha. de nem. mindenesetre ezúttal sem nyűgöztek le a monokróm alkotások, Malevics híres festménye után egyszerű átbaszásnak tartom az egyszínű (mondjuk kék vagy narancssárga) "műalkotásokat". azért jó volt körbejárni.
csakhogy a térdét napok óta fájlaló Kenőnek sok volt a kiállításon végiggyalogolt másfél óra, teljesen lesántult, és nyilvánvaló lett, hogy az estére tervezett sétát Szépasszony-völgyébe nem tudja abszolválni, így hát kocsival mentünk. ez azért elég nagy csalódást jelentett számomra, mert a híres borvidék híres pincesorát valami elképesztő vásári miliő vette körül, 
természetesen az ugrásra kész cigánybandák meg-megújuló támadásával, és ugyan mi bátran a bazsevátorok képébe vágtuk, hogy inkább beszélgetnénk, nem kell a muzsika, a szomszéd asztaltársaság húzatta ezerrel. ettől függetlenül jól éreztük magunkat, eltréfálkoztuk az időt a fél-félliter Olaszrizling, Bikavér és valamilyen száraz rozébor mellett (többféle kóstolása után jutottunk a kívánt fajtákhoz, nekem igazán csak a rozé ízlett)
időközben csatlakozott hozzánk Zsófi két főiskolai barátnéja, így 4 liter bor vételezése után tetőcsomagtartóra kötött biciklivel (az egyik lány azzal érkezett), ittas sofőrrel, heten indultunk haza az albérletbe, és szerencsésen meg is érkeztünk (elképesztő, péntek este mennyire kihalt volt a város, igaz, a Főiskolai Napok keretében aznap este épp a Kerekes Band játszott).
jómagam a lányokkal egy Unikum erejéig még feltérképeztem a lakás melletti Mekcsei Sörözőt is (tényleg szar metálzene szól), vásároltunk otthonra falnivalót, és miszterikszeztünk az erkélyen úgy fél egy-egyig. (nyertem Ilditől és Zsófitól egy-egy jó sört, mert nem hitték el nekem, hogy Nikola Tesla nem cseh, nem is lengyel, hanem szerb)
másnap a korán induló, szép nevű Johannát kivéve mindenkit megelőztem az ébredéssel, már nyolc előtt kiültem az erkélyre Grecsó Mellettem elférsz című regényét olvasni, a többiek csak 9 körül ébredeztek. 
20 percnyi harangszó hallgatást követően, valamivel 10 után búcsúztunk el a háziaktól, magunkkal víve a Zsófitól kapott nagyméretű olajfestményt, amit nekünk ajándékozott, és a hétvégi italmeghívásokon kívül nem is fogadott el érte pénzt. most az ágyunk fölött lóg a hálószobafalon. jó ránézni
