szóval (z)Árva vára. évekkel ezelőtt egyszer Lengyelországból hazafelé jártunk már így ezzel az objektummal, szintén áprilisban, ám ezúttal egy tábla jelezte is: a vár egész évben nyitva, kivéve áprilisban. mindenesetre a látvány miatt megérte ideutazni, már csak azért is, 
mert a vár lábánál ráakadtunk a Pod Lampásom nevű egységre, amelyben ugyan nem lehetett dohányozni, de végre jó szlovák konyhával találkoztunk.
mondom én. Évinek itt sem igazán jött be a szlovák halusky kínálat, vagyis a krumplis nokedlivel készített, káposztaágyon nyugvó helyi ételkülönlegesség, tetején ropogósra sült szalonnával. a húslevesük viszont felejthető volt, íztelen, színtelen, szagtalan lötty, ráadásul erős paprikát sem tudtak adni mellé. viszont a sör itt is pompás volt, bár bizonytalan vagyok a tekintetben, szlovák vagy cseh specialitást mértek-e. (ahogy megtudtam, a sokkal erősebb cseh söripar módszeresen rátelepedett a szlovákra, így a miénkhez képest kitűnő szlovák sörök elnyomás alatt állnak saját hazájukban. vajon a szlovák nacionalisták hőzöngenek emiatt?)
visszatérve Mikulásra, betértünk még a Czerna Hora nevű motoros kocsmába, amit vélhetően nem a helyi gójok vagy nemzeti érzelműek üzemeltettek, az idegengyűlöletnek ugyanis semmilyen jelét nem tapasztaltuk, sőt. itt már nem ettünk, csak ittunk, természetesen Borovicskákat is szépen, ami jól látszik az arcokon, persze azokat a képeket nem válogattam be ide. azért még átmotoroztunk a mikulási főtér másik oldalára, ahol véletlenül ismét egy olyan egységet találtunk, ahol Zlatyt mérnek. a söröző fölötti szinten üzemelt a helyi diszkó, szerencsére a dübörgés csak tompán szűrődött le hozzánk. aztán alvás
a harmadik napot szarrá főtt virslihegyek kidobásával kezdtük, majd lesétáltunk a helyi tóhoz, ami valójában víztározó (Liptovská Mara), fölmásztunk a cápafigyelő toronyba is, de egyetlen sharkot sem észleltünk, ezért továbbutaztunk a Deményfalvi-völgyben található Szabadság-cseppkőbarlanghoz (Demanovska Jaskyna Sloboda), aminek érdekessége, hogy jó hosszan kell hozzá fölsétálni egy jeges szerpentinen, néhányan zakóztak is nagyot, persze a jóval nehezebben abszolválható visszaúton. a barlang előcsarnokában meghallgattuk a baromi hosszú szlovák ismertetőt, és indultunk volna tovább, ám a túravezető - miután rögzítette, hogy magyarok vagyunk - állomásonként bekapcsolta a magyar nyelvű ismertető programot, amit becsülettel meghallgattunk. nem mindannyian, csupán a csoportunk fele, a többieket beszippantotta a szlovák turisták csoportja, nekik mindenütt szlovákul kellett tájékozódniuk, viszont előbb látták meg a napvilágot.
a barlang után elautóztunk egy híres közeli fatemplomhoz, aminek a nevére nem emlékszem, de a nyelvek békés egymás mellett élése jegyében elkereszteltem fa-church-nek, vagyis facsörcsnek. talán az is akadályozta, hogy megjegyezzem az épület nevét, hogy - jó helyi szokás szerint - természetesen zárva volt ez az objektum is.
a nap fő attrakciója hazafelé érte társaságunkat, amikor Mikulás külvárosába érve, találomra megálltunk egy kerthelyiségből nyíló kocsma, bizonyos Litrák söröző mellett. hát, az valami pompás hely! mi tízen voltunk az egyedüli vendégek, ennek megfelelően kivételes kiszolgálásban részesített a csinos csapos lány (akinek cserébe egy útközben tépett barkaágat, búcsúzóul pedig kézcsókot adtam). ha jól számoltam, 12 sörcsap sorakozott egymás mellett, a legkülönfélébb színű és aromájú sörökkel, amelyek egyvalamiben megegyeztek: mindegyik kiváló volt! az innivaló mellé remek sörkorcsolyákat is kaptunk, amik közül jómagam a disznósajtot és a pálpusztai büdösségű másikat nem kóstoltam (ezektől itthon is viszolygok), de volt egy paprikás páclében szervírozott lágyabb sajt, bizonyos Hermelin nevű, ami kenyérre kenve egyszerűen lenyűgözött bennünket. (csak nem a hermelin tejéből készül?)
Évivel úgy értékeltük később, hogy az általunk látogatott szlovák vendéglátó egységek közül ez a Litrák volt a legjobb. talán az is belejátszott ebbe, hogy éreztük: szlovákiai kiruccanásunk utolsó közös kocsmázása volt az ottani.
merthogy az obligát billás bevásárlást követően a szálláson belekezdtünk a tervezett pörkölt elkészítésébe, ami kettéosztotta a társaságot. néhányan kisétáltak megvizsgálni az aznap kinyitott falusi fogadó büféjét, de a helyet és a kiszolgálást egybehangzóan lehangolónak ítélték. viszont a házi pörkölt mindenkinek ízlett, fogyott mellé rendesen a billás sör (a Borovicskát korábban elfogyasztotta a vezetésemmel működő főzőcsapat). volt még egy kísérlet a Most mutasd meg! című játék gyakorlására, de számomra e képek jórészt a feledés homályába vesztek...
holnap még írok egy bejegyzést a búcsúról, a kihagyott festett faluról és Besztercebányáról, képekkel
