képeitől korábban sem, és a Szépművészeti Múzeum Cézanne és a múlt című kiállítása után sem voltam/vagyok elragadtatva, bár készséggel elismerem Paul mester munkásságának úttörő jellegét, és néhány festményét szívesen kiakasztanám szobám falára. magunktól nem adtunk volna ki 3.200 forintot a projektre, de nagynénémtől ezt kaptuk karácsonyi ajándéknak, amit nem utasítottunk vissza, és szombaton szépen végignéztük a mester képeit a vázlatszerű rajzoktól az akvarelleken át a híres olajtablókig, mi több, csaknem végigolvastam az egyes alkotások mellé biggyesztett ismeretterjesztő szövegeket is, hátha megfejtem, mitől akkora nagy szám a francia festészete. olvastam egyéni ecsetkezelésről, a pillanat megragadásáért vívott sziszifuszi harcairól (egyik modelljéről 115 alkalommal próbált egyetlen képet készíteni, végül az alkotás befejezetlen maradt), impresszionizmust meghaladó, expresszionizmust és kubizmust előrevetítő stílusáról, Zolával való hosszú barátságáról és kapcsolatuk megromlásáról, de esztétikailag és érzelmileg nem került közelebb hozzám a művész.
a mustra után azt mondtam Évinek, számomra azok a képzőművészek állnak igazán közel, akik akár csak egyetlen képükkel komoly érzéseket képesek kiváltani belőlem. példának Edvard Munch Sikoly című képét hoztam fel, amely mindenfajta előtanulmányok és útmutatók nélkül azonnal szorongást kelt bennem, ahányszor csak ránézek, és megemlítettem még Brueghel, Hieronymus Bosch, Van Gogh, Salvador Dali, Csontváry és Munkácsy festészetét. fölsoroltak - és számos kollégájuk - nem csupán egy-egy alkotásukkal vannak rám nagy hatással, hanem életművük összességében vált ki belőlem erős emóciókat, helyenként katarzist. 
Évi rámutatott, hogy érvelésem igaz, de bizonyos alkotókhoz afféle rejtvényfejtőként kell viszonyulni, vagyis komolyabb intellektuális előtanulmányok után lehet megérteni művészetük lényegét, és szerinte e körbe tartozik Cézanne munkássága is. igazat adtam neki, számomra mégis a fentebb soroltak kedvesebbek.
azért a nagy Paul Budapesten kiállított festményei közül tetszett a híres Harlekin, a Kanyarodó út a Chemin des Lauves tetején, a Montagne Sainte-Victoire-i tájkép píneákkal, fürdőzős képei, néhány csendélete és önarcképe. jövő vasárnapig tekinthető meg utoljára így együtt ez a tárlat, utána egyesével lehet felkutatni az egyes festményeket Párizsban, Bázelben, Milánóban, Londonban, New York-ban, Bostonban, Moszkvában és számos egyéb helyén a világnak, de egy-egy Cézanne-ért annyi pénzt nem érdemes kiadni, én inkább söröznék nevezett városokban
