remekei mellett tekertünk el vasárnap a rákoskeresztúri Új Köztemetőbe, azaz rondábbnál rondább sírkövek, márványtáblák, virágtartó kőedények és egyéb istennyilák hosszú sora mellett. azért sajátos lelkivilága lehet egy olyan kőfaragónak, aki naponta képes gyászoló emberekkel tárgyalni és giccsbe önteni azok eszement kívánságait. nyilván ezt teszi a tréfás nevű Kamasz és Fia is, kérdés, kis kamasz fia van-e a nagy kamasznak, vagy már ő is felnőtt férfi. utóbbit valószínűsítem, mivel ha fiatalkorú volna, egyrészt nem bírna bazi nehéz kövekkel dolgozni, másrészt feltehetően nem lehetne tagja az apja vezette Kft-nek, bár ismerve az Orbán-kormányt, nem kizárt, hogy előbb-utóbb a gyermekmunkát is bevezetik. (utólagos elnézést mindenkitől, nem szokásom személyneveken viccelődni, tudom, hogy parasztság, de ezt a kamaszosdit nem bírtam kihagyni) (a tábla felirata szerint Kamaszék készítik és vágják az én ablakpárkányos blogomat is. kösz)
egyébként talán épp Kamaszék udvaráról lesett kifelé bizalmatlanul az a vaskos iromba macska, amelyik váratlanul kiugrott a kerítés mögül, körbeszaladt engem, majd pont előttem hanyatt vágva magát kurváskodott kicsit, én kettőt simítottam rajta, mire fölpattant és visszasurrant a rács mögé, és ismét ellenszenves pillantásokat lövellt felém. e mozdulatsorokat aztán még kétszer megismételte. biztos idegbajt kapott az állandó kopácsolástól, nem csodálom
egyébként valami érthetetlen okból a harisnya-térdnadrág-tornacipő szettet választottam a mintegy másfél, oda-vissza 3 órás útra (Újbuda-Rákoskeresztúr-Újbuda), és már Kőbánya magasságában jégcsapokká fagytak kéz- és lábujjaim, valamint az orrom, jól el is terveztük, hogy halottnézés után beülünk a villamosfordulóban lévő lepattant Spé Presszóba egy forró kávéra, de csalódnunk kellett: regionális törzshelyem hűlt helyét találtuk csak, egyszerűen elbontották az egész épületet és a szomszédságában terpeszkedő virágos pavilonokat (mint ahogy a temető előtti térről is eltakarították a standokat, és körforgalmasítják az utat, a temi homlokzatán ücsörgő Szent Péter csak úgy forgatja a szemeit a közlekedés megváltozott rendje miatt). a Spé bármilyen patinás hely volt is, minden temetői látogatásom után ott kötöttem ki, mikor kivel, egy kávéra (sokáig ott főzték Budapest legjobb feketéjét, régi karos presszógépen), fröccsre vagy seritalra, emlékezésre. most már a Spére lehet emlékezni, hogy hol, az még ismeretlen (egyelőre itt)
halottaink mind a helyükön voltak, kicsit diskuráltam anyámmal, apai és anyai nagyszüleimmel, Évi nagybátyjával, akivel utoljára halála előtt egy héttel vodkázgattam házuk teraszán, míg a nők cukrászdába mentek. szeretem a Mindenszentek temetőinek fényeit és illatait, fura mód mindig megnyugtat
most viszont kurvahideg volt, hazafelé csaknem a géphez fagytam, Kőbányán már kénytelen voltam egy Spar áruházba bemenni a hideg miatt, hogy legalább 10 percig fűtött helyen legyünk. ja, még ez előtt a végeérhetetlen Maglódi úton láttam egy kirakatban azokat a próbababákat, akik a temető szomszédságában stílszerűen feldobott talpakkal álltak a fejükön, vagyis feldobták a talpukat. hiába fagytak le a kezeim, nem bírtam megállni a fotózást. útközben még a Lurdy Házban is melegedtem kicsit (Évi előretekert, hogy levest főzzön, mire hazaérek), sőt, még betértem néhány percre a csaknem sötét, a sejtelmes fénytől mégis barátságos SÜN-be, és csak utána tekertem haza. alighanem ez volt az egyik utolsó kerékpáros napunk idén (persze ha 5-10 fok közé megy a higany, télen is cangázom). holnap olajozás, és a biciklik leköltöznek a pincébe.
most ülök a fűtött lakásban, nemrég angoloztunk (élvezem a fordítást), duruzsol a tévé (barátaink most épp a tőlünk kapott Trónok harcát nézik, mily jó nekik), később lábáztatás közben nézem a Family Guy-maratont, reggel pedig elmegyek úszni. hétvégén aztán Keszthelyen és a Dunántúlon halottaknapjázunk, de arról majd akkor. szép este van
