voltunk tegnap este, név szerint a Szkénében, Harold Pinter A gondnok című darabját néztük meg. ez a második Pinter-mű, amelyet színpadon láttam, az elsőt jó két évtizede a Katonában (A hazatérés). egyik sem tetszett kifejezetten. afféle nézhető daraboknak tekintem őket, semmiképp sem olyanoknak, amelyeket még évek múlva is szívesen idéz fel az ember baráti beszélgetések alkalmával
mert mi a bajom a tegnapi interpretációval? először is az abszurd műfajában vannak Pinternél sokkal jobbak is, elég, ha Ionesco-t, Beckettet, Jarryt említem. másodszor jóval hosszabbra sikeredett az előadás, mint ami egy abszurd darab esetében még egészségesnek tekinthető. az utolsó 20-30 percet kifejezetten untam, a szereplők gyakorlatilag korábbi paneljeiket ismételgették. különben meg az oblomovi embertípus legnagyszerűbb ábrázolója, Csehov is ezerszer jobban láttatta a saját korlátait leküzdeni képtelen, örökké körbeforgó alakok tragédiáját
a színészi játékról: Mucsit és Scherert olyannyira beskatulyázták már a Kapa-Pepe figurába, hogy egyes rendezők már kifejezetten ezekre a karakterekre építik a színészvezetést, vagy egyszerűen csak azt mondják: Zolikám, hozd a szokott formádat, amit olyan jól tudsz. mellesleg egy ponton túl Mucsi nyálfröcsögtető ordítozásai már kifejezetten fájtak, Scherer önfejéből bután kinéző, szellemileg retardált figurája nem volt átütő, leginkább a harmadik szereplő, Katona László alakítása tetszett, de lehet, hogy elsősorban azért, mert korábban még nem láttam. Szabó Máté rendezése jó indulattal is csak közepesnek mondható
egy tetszetős idézet azért álljon itt Mucsitól, aki Schererről szólva azt mondja: "nem tudok vele hányadán állni". gyönyörű!
