szinte mindig jól érzem magam. így volt ez tegnap is, amikor a mínuszokkal és a hóeséssel dacolva felbuszoztunk, fogaskerekűztünk oda É-vel. végtagjaim már a Kőbüfét elhagyva kezdtek fázni, mi több, fagyni, ismeritek az apró tűszúrásokkal jelentkező fagyási tüneteket, épp ezt éreztem én is, túl azon, hogy a hidegtől folyamatosan folyt az orrom és könnyeztem. azért jó volt elmenni a cseresznyefánkig és tovább, a szánkópályáig, ahol épp szemtanúi voltunk egy balesetnek: egy szánkózó kissrác lefejelt egy fát, szétnyílt a homloka, ömlött a vére. szerencsére nem ájult el, viszont hangos sivalkodása borzasztó volt. többen mentőt hívtak, én pedig nem fotóztam le a szituációt, mert nem tartozom a faszszopó újságírók népes csapatába. később aztán, a Rétes Büfé tájékán jobb lett a kedvünk, de igazán jó akkor lett, mikor a kávénkat szürcsölgettük a Kőbüfében, a legjobb pedig akkor, amikor itthon kiengedett tagjainkból a fagy
(mementó: péntek este megnéztük Lars von Trier Hullámtörését Dunakeszin, D-éknél, nagyon tetszett. az is, hogy utána értelmiségi öblögetés helyett jól megbeszélgettük a látottakat. a képen a főszereplő Besst alakító Emily Watson színésznő. félelmetesen játszotta a bomlott idegzetű vakbuzgó figurát)
ma este a 32. Filmszemlén mozizunk a Toldiban: Cserhalmi Sára (a színész lánya) első nagyjátékfilmjét szondázzuk besúgókról és besúgottakról a Toldiban. majd jól megírom a véleményem
