utazásunk 7. napján aztán részesültünk a Világörökség egy darabjából: elbuszoztunk a Kotori-öbölbe. nahát, az egy csoda. természetesen itt is megtalálható az obligát Adria-parti óváros, de ez a kotori valami egészen különleges. kicsit persze hasonlít az ulcinjira, még inkább a budvaira, mégis egészen más. hogy is mondjam: ebben van valami varázslatos. na, félre a patetikus kijelentésekkel, inkább jöjjenek a képek
a neobizánci Szent Miklós-templomban például mindjárt tanúi lehettünk, hogyan oszt áldást egy kisfiúnak a pópa, vagy ki az úristen
itt a sikátor végében látható reneszánsz ablak érdemelt egy fotót. különben a legérdekesebb, hogy itt ez a műemlékegyüttes, de egy jelentős részében ma is laknak emberek. talán pont ettől különleges: suvernyák turisták és természetes őslakosok egy helyen
lejjebb pedig egy másik remekbeszabott épületrészlet
a pálmák még itt is lenyűgöztek. alapjáraton is egy botanikus veszett el bennem (különben ma nyíltak ki a virágládába ültetett porcsinrózsáim a gangon)
ezt a képet belülről készítettem, mégis kívülről mutatja az óvárost és a Kotori-öböl egy részét. mindig meglep, hogy milyen zöldek a helyi vizek
ezek valóban rendkívül keskeny sikátorok voltak, ha kitártam a karjaimat, átértem a falakat
itt pedig maga Donald Sutherland, de úgy is mondhatnám: az óváros ceremónia-mestere vagy mókamikije
az életszagú műemlékvárosban még a koldusok látványa sem volt meglepő, a tarlósi szociálpolitika fényében az viszont igen, hogy a hatóságok nem zavarták el őket
szépek a tornyok és kupolák, még a tetejükön meredező keresztek is jól mutatnak, legalábbis így, együtt
a kikötőben várakozó MSC Armonia valósággal rátelepedett az öbölre. minden ideérkező hajónak 30 kilométert kell az öblökben tekeregnie, míg kiér a nyílt tengerre
a szokásos pálmasor, immár az óváros falain kívül
ez az F.K. Bokelj focicsapatának az étterme, kellően patinás, hogy olcsó ebédhez jussunk. az árral nem is volt baj, az én bolognai-rendelésemmel sem, viszont É. kiválasztotta azt az ételt, amit nem bír megenni, a Skembicit, vagyis pacalpörköltet. vissza is küldtük iziben
vigasztalódni a néhány kilométerrel arrébb fekvő festői Perastba utaztunk, ahol a vízparti Pirat Bárban ittuk a sört és a limonádét, két korty között pedig csobbantunk egyet a kristálytiszta vízbe. a lány épp a mi italainkat hozza
itt is készítettünk magunkról egy tipikus nászutas fotót
mókás szentekből az itteni templomokon sem volt hiány
ez egy Balkán-szerte ismert szokás: úton-útfélen hirdetőtáblákon tüntetik föl a környék frissen elhunyt lakóinak a gyászjelentéseit. erre a táblára azonban valaki egy karaoke rendezvényre hívó plakátot is kitett egy helyes popsival
számos ifjú próbálgatta ecsettel és festékkel megörökíteni a tájat, például ez a piktorlány, aki büszkén hozzájárult, hogy lefényképezzem készülő műalkotásával együtt
végül egy igazi képeslap: Perast és szigetei madártávlatból
