tavalyról még annyit: életem egyik legkalandosabb szilvesztere, mondhatni szilveszteri szopása zajlott le az év utolsó napján. most csak nagyvonalakban: miután fölvett minket a Westendnél, K. észrevette, h otthon felejtette a jogsiját. irány a Bajnok utca, föl az iratért, majd nem indult a motor, valami illuminátor miatt. kábé 20 percnyi próbálkozás után föl hozzájuk melegedni, és kitalálni a következő lépést. máluk nem akartunk maradni, mert a lányuknak és barátaiknak adták át a lakást bulizásra, pofátlanság lett volna rájuk telepedni
neten megnéztük, mikor megy a legközelebbi vonat a varázslatos nevű Dunakeszi-Gyártelepre, ahová hivatalosak voltunk D-ékhoz. este 9.03-at írtak, addig még volt hátra 20 perc. elindultunk szatyor és válltáska italokkal-ételekkel, illetve egy csak két kézzel vihető tepsi rakott kelkáposztával szinte szaladva a Nyugatiba. K. előrefutott jegyeket venni. odaértünk 6 perccel korábban, fel is szálltunk arra a vonatra, amelyikről azt gondoltuk, h jó lesz nekünk. már épp indult volna, mikor K. megérkezett a jegyekkel, és leparancsolt minket azzal, h a jónak hitt szerelvény zónázó járat, ami Vácig nem áll meg
ott dekkoltunk hát a pályaudvaron a kurva hidegben kezdődő éhséggel és szomjúsággal, ám megnyugodtunk, mikor a táblára kiírták: 9.43-kor indul a mi vonatunk, immár az igazi. mindezt be is mondták, hurrá! ám egy idő után eltűnt a felirat a táblákról, ezért É. megkérdezett egy kallert, aki mondta, h a mi vonatunk egy óra múlva, 10.42-kor indul, mert amelyikkel mi mentünk volna, azt egyszerűen törölték. a szemünk láttára omlott össze a Magyar Államvasutak! mindeközben baromi idegesítő hülyegyerekek petárdákat durrogtatva, üvegeket törve, részegen üvöltöztek a közelünkben
maradt a taxi. úgy hallottuk, 5 ezerért elvisznek a célállomásra. a WE-nél le is intettünk egyet. miután beszálltunk, a sofőr azt mondta, úgy 12 ezer forint lesz az út. és lám, mintegy metrómegállónyiút megtétele után már 2.500-at mutatott az óra, ezért úgy döntöttünk, kiszállunk. egy tetves hiéna vett föl minket. próbáltunk hívni egy másikat, de valamennyi taxitársaság telefonja foglaltat jelzett. ekkor leintettünk egy újabb taxit, amelyik végül is 5 ezerért elvitt Dunakeszi-Gyártelepre, D-ék házáig. kiegészítés: D. azért nem tudott értünk jönni kocsivál, mert már ivott, hozzánk pedig a lakásunk méretei miatt nem akartunk menni
ennyi kalamajka után már jó lett a hangulat, játszottunk (Activity, a mi csapatunk nyert), táncikáltunk, beszélgettünk, ettünk-ittunk, hajnali n6-kor csitultunk el, másnap délben hazavonatoztunk.
az újév első csodálatos élménye már a mához kötődik. hagyományainknak megfelelően felsétáltunk a napfényben fürdő havas Gellérthegyre, megnéztük a Filozófusokat a kertjükben (Gandhi fejére sapkát is húztam, ne fázzon az öreg), fölmentünk a Citadellához, onnan leereszkedtünk a Szabó Dezső sétányon a csúszdákig, végül bementünk a Sziklakápolnába, majd hazajöttünk. szép volt nagyon!
mostanra fölkészültem a hétfői munkakezdésre és a kedd esti műsoromra. holnap lehet, h kirúgom az online munkahelyemet, attól függően, mit mondanak a cég kondícióiról, magyarán az elmaradt fizetéseimről, kell-e keressek azonnal új munká(ka)t. hamarost kiderül. addig is bekuckózunk, és elhatározzuk, hogy remek lesz az idei év