„fuck the cola, fuck the pizza, all we need, is sligovica!” feliratú pólót nem találtunk, állítólag voltak ilyenek a bombázások éveiben és azt követő időben, így hát be kellett érnünk pusztán a szerb szilvapálinka, a sligovica gyakori kóstolgatásával, ám az is jó volt (voltaképpen semmi különös, csak éppen helyi, és a péntek délutáni nagy melegben jól fejen bassza a fogyasztóját, és leginkább a Jelen és a Lav márkanevű szerb sörökkel lehet szétcsapatni
előbb azonban célszerű jól belakmározni valami szintén ottani specialitásból, mint amilyen például a csevapcsicsa, ami nem más, mint a háromféle (marha, sertés, birka) húsból gyúrt és hosszúkásra nyújtott fasírtféleség, amiből a patinás, ám viszonylag drága Manjez étterem teraszán faltunk be négy adagot, ami így nem igaz, mert egyikünk sem tudta megenni az eléporciózott 10 darab fasírtkát, tálka apróra vágott vöröshagymát, hajában sült krumplit, így a maradékot elcsomagoltattuk, és még a két nappal későbbi hazaúton is eszegettük (az előételnek kínált körözött a friss zsemlével isteni volt)
este aztán találkoztunk helyi kapcsolatunkkal, Brankával, aki részben eligazított bennünket Szerbiát és Belgrádot illetően, de a közelmúltra vonatkozóan sok érdemit nem tudott mondani várbeli asztalunknál, merthogy az elmúlt hat évet jóformán megszakítás nélkül Hágában töltötte, így ő nosztalgiázott, mi mindenre rácsodálkoztunk, majd pedig néhány helyi (egyik Branka férje-barátja) srác csatlakozása után megtekintettük Belgrád Liszt Ferenc terét, ahol egymást érik a teraszos kocsmák, iszik a helyi ifjúság és idősség, mi főleg sligovicáztunk, hallgattuk a Tilos Rádiót idéző dj muzsikáját, aztán én szép lassan snittes állapotba kerültem. (egyébiránt a helyi Tilos, a B92 rádió mára már jelentős médiabirodalommá nőtte ki magát, tévécsatornájuk is van) még annyit: az utcákon árult ínycsiklandozó sült kukorica száraz és rágós, héja úgy mászik az ember fogai közé, hogy eszegetése még örömet sem okoz
a képen kedves útitársaink az elköltött késői ebéd után. P. épp magyaráz valamit, talán a médiahatóságról, bár inkább arról, hogy lassan elindulhatnánk haza, rápihenni az estére
a háttérben látszik, milyen szép, parkszéli, árnyas helyen található a Manjez étterem
