határozta meg a péntek délelőttöt, bár valójában egy laza sétára indultunk Belgrádba, természetesen a házunkhoz közeli teraszon elfogyasztott isteni feketekávé után
, amilyen egykor a régi, rákoskeresztúri temetővel szembeni Spé Büfében volt kapható, egyesek azért a karos kávégépen fővő fekete kedvéért utaztak ki a halál faszára, persze, ha nem temetni mentek éppen. (pluszpont, hogy ezen a helyen a pincér teljesen magától egy-egy nagy pohár jeges vizet is felszolgált a kávék mellé, ami roppant jól esett.)
Aztán tovább indultunk, és egy óriási parkon átvágva (rengeteg ott a zöldfelület) rögtön szemben találtuk magunkat egy hatalmas görögkeleti templommal
, én székesegyháznak nevezném, de szerintem az
ortodoxoknál ez a terminus nem létezik. a szokásos ikonhegyek, az azokat csókolgató, majd az oltárnak hátat világért sem fordító, szó szerint a főkapun kihátráló hívek, a karcsú gyertyák lenyűgöztek, már csak a nálunk szokatlan külsőségek miatt is. mi azért tolatás nélkül sétáltunk ki, hogy utána rengeteget csalinkázva kikeveredjünk a külső Soroksári útra, de tényleg
füst, mocsok, jelentős teherautóforgalom, szemetes konténerek és kurva nagy meleg, mit nem adtunk volna egy-egy korsó jó hideg sörért. 
természetesen 175 dínárt adtunk korsójáért, miután jobbra föl megmásztuk a domboldalt és hamarosan egy egészen jól szituált, ám nem drága teraszon találtuk magunkat, amely a Stepenice nevet
viselte, míg az említett sörök a Niksicko névre hallgattak. megpróbáltatásaink után nagyon jól esett, úgyhogy újráztunk is, és a Mackó is benyomott egy keveset. a kilátás a csepeli gyárvárost idézte a Száva túlfelén, de a felüdülés után még följebb araszolva már a belgrádi várban, a Kalemegdánon találtuk magunkat, ami egy egészen más világot idézett, de erről majd később. 
izompróbáló, de érdekes volt a sík pesti aszfalthoz szokott lábunknak a rengeteg hepe-hupa, dimb-domb és kanyargás, számomra igazán izgalmas, nyugtalan, eklektikus város benyomását keltette a szerb főváros, és azt sem értettem, miért tett ki magánháza ablakába egy számlapjával kifelé fordított méretes órát az egyik ott lakó. az épületeket illetően jól megférnek egymás mellett a régi lakóházak, a szocreál monstrumok, a modern
üvegpaloták, a bodegaszerű betoldások. igazán meglepő az volt számomra, hogy Matula bácsi kalyibáját nem véltem fölfedezni a foghíjakban.
na, innen folytatom legközelebb, pontosabban a helyi Váci utca átszelése után megközelített, szintén a lakóhelyünkhöz közeli park szélén található Manjez étterem teraszáról, ahol jól belakmároztunk a helyi specialitásból
azt gondolom, a képek összevisszasága is jól érzékelteti azt a káoszt, amelyet a városban járva folyamatosan tapasztaltunk az ablakos órától kezdve a női lábakra kívánkozó szexi harisnyákig
ez már itt a szerb nemzeti színház épülete, mi tagadás, a magyar nemzetinél százszor szebb, igaz, annál nem nehéz...
itt pedig a belgrádi Váci utca, kicsit szélesebb, de gyakorlatilag ugyanaz, mint nálunk. csakhát a mi lányaink sokkal szebbek
egy gyors hívás haza, vagy csak egyszerűen tréfás vonalellenőrzés, esetleg valamiféle kémtevékenység a Belgrád-Budapest tengelyen
ez pedig alant a legrondább építmény, amelyet a szerb fővárosban láttam, pedig egész a városközpontban terpeszkedik, nem pedig valahol a külvárosban, de így teljes a kép, így érdekes ez a város, ezekkel a förmedvényekkel
