vagy közkeletűbb nevén Olmütz (magyarul Alamóc - mi a szarért kell mindennek magyar nevet adni?) volt idei csehszlovák kirándulásunk célállomása, amit valamennyien erősen vártunk, mivel soha egyikőnk sem járt még Morvaország egykori székhelyén, amely mára csupán a cseh érseki központ címével dicsekedhet, már ami a közigazgatást illeti. Mindenekelőtt azonban kerestünk egy kocsmát a külvárosi szállásunk közelében, és rá is akadtunk egyre, aminek a nevét nem tudom, viszont Zubr sört csapoltak, és megismerkedhettünk a szomszéd asztalnál ücsörgő autentikus cseh figurákkal, zömmel idősebb kocsmafüggőkkel.
Adika barátném a képet elnézve azt állította, ilyen kemény sörhabot még nem látott soha, értelemszerűen nem is fogyasztott hasonlót. Mi persze már huszonévesen találkoztunk ilyennel Prágában. Ez itt azonban Zubr, amiről azt érdemes tudni, hogy nem lengyel sör, ahogy Zelma állította a Google alapján, bár van a polákoknál is bölénynevű sörmárka, hanem "világos cseh sör, mindene átlagos tulajdonságú, vagy annál picit talán jobb. Utóíze kifejezetten kesernyés, illata teljesen sörszerű. Az ajánlható kategóriát erősíti" a Sörpontozó.hu szerint
Itt pedig Péter első korty söre a hosszú absztinencia után, állítása szerint ez közvetlenül a fejébe szállt, az utána következők ráerősítettek a kezdeti érzésre, lett légyen az Holba vagy bármi más, aztán a 6. korsótól jött a csilledéssel kísért tisztulás, ami a 10. táján váltott ismét üveges szemű öntudatlanságba.
Ebben a munkásszállásnak is beillő pompás külvárosi épületben laktunk, a neve Hotel Dům, egyébként minden rendben volt vele, leszámítva a kevés és rosszul elrendezett konnektort, a korán záró saját sörözőt és a pocsék reggeli kávét. Visszatérve az előző bekezdéshez: este még csatangoltunk a belvárosban erre-arra, találtunk egy evős helyet, ahol Zelma a vállát sem kímélve közelről alaposan megvizsgálta a padló minőségét, Péter és én csak erősen ittasak voltunk, majd hazafelé így hárman rossz villamosra szálltunk, minek utána taxival tértünk haza a Důmba, ahol még pálinkáztunk és söröztünk kicsit a többiekkel, hogy a kanapén ébredés után beoldalogjak Évi mellé az ágyba, szóval frankó nyitó napot abszolváltunk.
Másnap erre a fickóra ébredtem az olmützi, pontosabban a várostól mintegy 7 kilométerre lévő vadregényes állatkertben. A maki valósággal pózolt a fényképező látogatóknak, mintha ölelésre tárná karjait, hogy igazából arra gondolt: ki ez a sok hülye, aki itt múlatja az időt bennünket bámulva? A zoo maga lenyűgözően szép tájba épült, sajnos a fenyveserdőről készített képem törlődött, de az állatkerti séta felért egy kisebb kirándulással, amelyet Péterrel és Zelivel abszolváltunk, míg a többiek kastélykapun áradtak..
A kép alá azt a nem túl píszí mondatot akartam írni eredetileg, hogy melyik a nagyobb állat? aztán rájöttem, hogy tarkójára női fejet tetováltató kopaszt nem illik egy tigrissel egybevetni, hisz nem lehetünk biztosak semmiben: lehet, hogy a tigris is tetováltatta a mintáját, vagy a kopasz fejrajza is veleszületett.
Az állatkertből visszaúton találtunk rá a Hanácký dvůr nevű helyre, ami számomra a legjobb, legcsehebb objektumnak bizonyult az egész kirándulás alatt. Hónom alá kaptam hát Zsófit, és kivonultunk a hátsó traktusból nyíló kerthelyiségbe, hogy a pompás napsütésben élvezzük Hrabal Csehszlovákiáját.
Ez egy képsorozat első darabja. Miközben kortyolom a kiváló Pilsner Urquellt, Péter mesél arról a plakátról, amelyen a KDNP-logó alatt egy keresztre feszített rénszarvas látható, emlékeztetve a svéd háziállatokra lődöző miniszterelnök-helyettesre. Na, akkor ment az orromba a sör.
A morva veréb (Moravsky vrabec) a cseh nemzeti konyha jellegzetes étele, amely természetesen nem egy szerencsétlen madárkát, hanem sertés húsból készült főételt takar. A hús mellől természetesen nem maradhat el a burgonyás knédli és a savanyú káposzta, mint köret. Ezt ettem én, miután leküzdöttem a Péter fogyasztotta pacalleves (dršťková) erős szaga miatti undoromat. Éviék sopszka salátát ettek, de feta helyett valamilyen helyi sajtféle szerepelt a tálon, és finom volt minden, és cseh módra kedves a pincér, és Zsófi kedvére mászkálhatott a kertben, és hideg volt a sör, és sütött a napocs, és az ember úgy érezte, hogy éppen a világ legjobb helyén tanyázik.
Folyt. köv.
