ablakpárkány

tónál csatangoltunk ma délután, mivel Zsófi újra fertőz, ezúttal valamilyen influenza típusú vírust szedett össze, ezért nem vihetjük játszótérre, marad a biciklizés, vagy a séta a közeli tó körül, ahol pl. motorozhat is, hisz amúgy nincs baja, láztalan, tök eleven, jó a kedélye, viszont interakciók során összefertőzné a játszótér összes gyerekét, ezért inkább önként száműztük a közösségből, de a Feneketlen-tóhoz is szeret menni, eteti a kacsákat és teknőcöket (akik már tök influenzások), levegőn van, és messziről lát kortársakat is. a F-tó környékét én is imádtam gyerekkoromban, emlékszem pl. 1969 szilveszter éjszakáján nagy hó esett, akkoriban még csak kezdő alkoholista szüleim elhúztak szánkón a tóhoz (a talányos nevű Hamzsabégi úton laktunk), ahol fejjel lefelé csúszkáltam a templom felőli oldal dombjairól, miközben valaki egy helyes hókutyát formázott az egyik - ma is meglévő - kőtalapzatra, ami valósággal elkápráztatott. csodás éjszaka volt emlékeim szerint az utolsó felhőtlenül boldog gyerekkori élményem, ez jutott eszembe ma délután, mikor ott jártunkZsófinak biztos nem ez lesz az utolsó szép emléke, bár azt hiszem, másfél éves korból nemigen vannak emlékképek. meglesznek viszont ezek a bejegyzések a képekkel, amik jól beivódnak, és mintegy emlékként kezdenek funkcionálni. ma is szeretem a Feneketlent