de az is lehet, hogy Harang-völgy, sőt, a Normafa honlapja szerint biztos a kötőjel, mindegy is, bevallom, eddig még csak nem is hallottam erről a részről
mindenesetre alaposan fölkészültem a vasárnapi harang-völgyi kirándulásra, a figyelmes szemlélő láthatja is az övömön fityegő iránytűt (amit persze nem használtunk)
alig tettünk meg néhány métert nagyjából a szánkópályák végéig, máris elfáradtam, és lehevertem Budaörsön és Mohácson, és Sopronon pihentettem a lábaim (a negyedik települést nem ismerem)
aztán rendeztünk egy gyors almáspite-versenyt, már nem evőversenyt, hanem Ildi és Évi pitéit versenyeztettük, ugyanis véletlenül mindketten azt sütöttek előző nap. mind a kettő jó volt, de Évi sütije kicsit jobban ízlett nekem, mert édesebb volt, mint a másik. a fotón Ildi fal épp
ezen a képen pedig egy távolról is jól látható szépség, a Tündér-szikla, amihez már nem caplattunk föl, mivel a hosszas lefelé haladás úgy megviselte a vádlijaimat és combizmaimat, hogy még ma is fájdogálnak. sokkal rosszabb lefelél menni, mint fölfelé
Zsófi fotózza Évit és Ildit a völgy alján. külön jó volt, hogy egész túra alatt egyetlen kirándulóval találkoztunk csupán
a következő fotó egy fotóról id. id. Pieter Brueghel németalföldi festő Vadászok a hóban vagy Január című képét idézi (hollandul: Jagers in de Sneeuw), amit Bécsben volt szerencsénk személyesen is megcsodálni tavaly januárban. persze csak hangulatában idézi a hollandot, a korcsolyázók itt hangsúlyosabbak, mint a másikon, ráadásul ezen vadászok sincsenek
na, ez a fotó meg azért került ide, mert ugyanez látható az előző archív felvételken is, vagyis az egykori 58-as villamos végállomásának épülete, immár a benne kialakított étterem/kocsma homlokzata. megittunk egy sört/üdítőt, miközben egy nyolcvanas évekbeli kvízjátékkal szórakoztattuk egymást
egy idő után aztán kifejezetten fázni kezdtem a teraszon, így örültem, amikor elindultunk a Libegő felé, hogy visszalibegtessük magunkat a János-hegyre, az autóhoz (Kenő Dömével, gyalog)
Ildi hátizsákja kizöldült közben azoktól az erdei terményektől, amelyeket összegyűjtött Balának, aki kerttervezőnek tanul, ha pontosan mondom. nem ezekből a levelekből tervez majd kertet, hanem egy házi dolgozatához kellettek neki e növénydarabok
libegői idill kettőnkről. régen féltem kicsit a Libegőn, ma a legmagasabb ponton sem
(azért vannak szorongós álmaim a szombati londoni repülőutazás miatt, de 10 ezer méteren majd elmúlik)
és egy remekbe szabott fotó tőlem. a kép érdekessége, hogy Kenő és Döme is látszik a tótágast állt képen
ez pedig a záró opusz: egy igazán jó lángost eszünk a Libegő fölső végállomásán (amit egy csaknem félmeztelen csaj szaggatott, ránézni is rossz volt, de nyilván ő meg a forró olaj hőjétől volt rosszul)
isteni volt ez a kirándulás barátainkkal, ráadásul nem kellett a halálfaszára elutaznunk ahhoz, hogy gyönyörű őszi tájban bolyongjunk. ismételhető, utánozható
