Társulatának Titkaink című darabját a zágrábi beszámolók okán csak most, egy hét csúszással méltatom. na, nem mintha az én méltatásom nélkül nem lenne valamennyi szkénés előadásuk telt házas. nekem ez volt az első találkozásom a társasággal, és legyen elég annyi: a nyolcvanas évek katonás, zsámbékis, székelyes hangulatát adta vissza ez a darab, amely egyébként a hetvenes évektől napjainkig mutatja be a diktatúra legaljasabb eszközét: a besúgóvá szervezés mechanizmusát, a kiszolgáltatott ember nyomorúságát, mindezt egy kulturális (népzenészi) és pedofil szállal is megspékelve. 
a szöveg, a zene, a játék, a szereplők teljesen hitelesek, rengeteg humor van a dialógusokban, de ez afféle magyaros, keserédes nevetésre készteti a nézőt, hisz önfeledten nem igazán tud mulatni az ember a saját nyomorán. mert hát az előadás rólunk szól, fiatalságunkról épp úgy, mint jelenünkről: nem véletlenül bukkan föl az utolsó jelenetben mai oktatási államtitkárunk és miniszterelnök-helyettesünk alakja: semmi kétség, jelen rezsim semmivel sem jobb, mint a negyven évvel ezelőtti volt
