apropójából, afféle évszakbúcsúztatás végett utaztunk múlt pénteken Keszthelyre, és csak kedd estére jöttünk haza. mondjuk azon kicsit fölbasztam az agyam, hogy Érdre mintegy másfél óra alatt értünk, mint utóbb a kaller mondta, azért, mert az előttünk lévő szerelvény mozdonya elromlott. hiszi a piszi. mi végül 80 percet késtünk, de például sógornőmék egy hete 2 órát, nagynéném utánunk egy nappal 30 percet. egyszóval úgy szar a magyar vasúti közlekedés, mint annak a rendje.
egyébiránt a szokásos lazulás jellemezte a nyár végi balatonozásunkat. strandolás, bográcsozások, iddogálások, rokonok, barátok és szomszédok, beszélgetések, kártyapartik.
, valamint az, hogy a lányok szerelték a gyerekbicikliket, míg mi apóssal söröztünk az udvaron, és néztük őket.
új impulzus az volt, amikor hétfőn elbicikliztünk Fenékpusztán (400 éves kocsma, illetve vámház) keresztül Balatonszentgyörgyre, hogy megnézzük a település fő nevezetességét, a Festetics László gróf által 1820–1821 között emeltetett Csillagvárat, amely inkább erődítménynek látszik, ma múzeumként funkcionál.
a korabeli embereket és állapotokat panoptikumszerűen bemutató helyiségek nagyjából rendben voltak, ám a szűk csigalépcsőn a pincébe jutva megdöbbentünk a plüssmackó-kiállításon, legalábbis azon, hogy mit keres az ott.
a kellemes meglepetés viszont vár melletti csárdában ért bennünket: baráti áron (670 HUF) kis bográcsnyi bablevest kaptam soha nem látott méretű lóbabokkal, erős paprikával, tejföllel és friss kenyérrel, míg az Évi szalonnás lángosokkal (550 HUF) múlatta éhségét, mindketten kőbányai sörrel öblítettük le az étket. ráadásul a kiszolgálás gyors és udvarias volt.
még egy apróság: a 20-ai állami ünnep délelőtti eseményeit a közrádión és a köztévén követtük. régi, átkosbeli idők ünnepi műsorainak hangvétele köszönt vissza a készülékekből. együtt a nemzet, varázslatos tűzijátékra váró ünneplő tömeg hömpölygése és hasonlók. a csúcs mégis az volt, amikor az m1-en Kudlik Júlia (Barangó szerint Kudlik Múmia) Fidesz-közeli tévébemondó valami olyasmit fejtegetett, hogy a határon túli magyar lelkeket az ottani többség lerugdossa a mélybe. no comment.
este immár itthon megnéztük az István, a király Alföldi-féle értelmezését. a produkció 30 év után megerősítette bennem, hogy néhány fülbemászó betétdalt leszámítva összességében ez egy meglehetősen pocsék darab, amit lehet ugyan aktualizálni, de legjobb lenne az egészet elfelejteni, vagy megmaradni az eredeti, Vikidál-Varga felállású Koltay-változat archív képeinél. többet nem érdemel. azt a (szélső)jobboldali hisztériát főleg nem, amit apósom is a fejemre olvasott másnap, akárha én rendeztem volna az előző esti előadást. hogy egyesek Alföldi megverésére, de mindenképpen az ellene szóló tüntetésre szerveződnek, egyenesen faszságnak gondolom. mindegy, Isten állatkertje már csak ilyen különleges egyedekkel népesítette be a Kárpát-medencét..
