neveztek el rólam, amit az alábbi kép is bizonyít, bizony, elismerésre méltó esemény, nem is tudom pontosan, hogy rádiós vagy korábbi tanári munkásságomat ismerték-e el ezzel a gesztussal inkább, netán így honorálták, hogy olykor önkéntes szociális munkásként adakoztam a rászorulóknak, vagy jogkövető állampolgárként betartottam a kerékpárosokra vonatkozó közlekedési szabályokat. lényeg, hogy menjetek el a III. kerületi Gyula utcába, csöndes kertvárosi miliő, sok növény, közeli Duna-part (Római), és ezúttal borzasztó sok áradásból kikelt szúnyog
ha már Római-part, hát az ottani biciklizést most nem javaslom, mert két héttel az ár levonulása után még mindent sár borít, és elég vigasztalan látványt nyújt az egyébként lepusztultságában is szerethető, szocreált idéző partszakasz, plusz a fent említett élősködők nagy száma. ráadásként még a sétány végén álló agresszív palacsintás nő is belerakja az ideget a jámbor biciklistába, aki - miután látja, hogy lehajtva a pultként funkcionáló ablak - azt gondolja, nyitva az egység, udvariasan köszön, de még mielőtt rákérdezne a kínálatra, gorombán a fejéhez vágja bentről az asszonyság, hogy el lehet húzni, minek is bicikliztünk arra, nem hallgatjuk a híreket, hogy mindent elmosott arrafelé a folyó? 
mellesleg a soron több egység már nyitva állt, de mindegy. már miért kéne nekem nyelnem az árvízkára miatti gorombaságait? bassza le a Dunát vagy a katasztrófavédelmet
továbbtekertünk hát az Omszki-tóhoz, meg is kerültük, de nem volt kedvem megfürödni, ezért csak befaltuk a fasírtjainkat, beültünk egy kávéra, fagyira, így épp megúsztuk a záport, aztán visszafelé cajgázva láttuk és hallottuk, amint a pünkösdfürdői állomáson négy hajléktalanforma férfi közül az egyik élénken gesztikulálva magyarázza az őket igazoltató rendőröknek, hogy látta az általuk keresett személyt, a szőke kopaszt. kevés ennél pontosabb személyleírás adható valakiről. (nekem az egyik újságban olvasott rendőrségi körözés személyleírása tetszik legjobban, miszerint a keresett személynek ősz színű haja van)
végül erőgépeztünk Évivel Óbudán, nem is olyan nehéz, ellenben szórakoztató, és még nem is kell kiadni érte egy valag pénzt, és nem tömnek tele szteroidokkal, mégis izmosodhatsz, ha akarsz. láttunk még a városrészben két úgynevezett párakaput, az egyikből csakugyan szállt a vízpára az alatta áthaladóra, a másikból viszont nem. nyilván az már tropárakapu
ja, és Óbudán még becsúsztam egyet magának Puskás Öcsinek, amit néhány utcagyerek is ámulva konstatált
