a beceneve annak az ősrégi objektumnak, amely most Rétisas Kisvendéglő néven fut a Kelenföldi pályaudvar (a vágányok) mögött, a Balatoni úton innen, Őrmezőtől arrébb, valahol a senkiföldjén, ahová gyors elhatározásból, a vasárnapi bringázásunkban kifáradva kicsit, beültünk (kiültünk) a kerthelyiségbe, hogy elköltsük második házassági évfordulónk díszebédjét. annyira ismert ez a hely, hogy még a lengyel író, Krisztof Varga is megemlítette botrányosnak kikiáltott, szerintem tűpontos Turulpörkölt című, Magyarországról szóló könyvében.
beültünk hát, koccintáshoz rendeltünk egy kis Becherovkát (Évi), egy feles ágyas szilvát (én), valamint házi bodzaszörpöt és baracklevet, enni pedig Szezámmagos pulykát hasábburgonyával (Évi) és Mátrai borzaskát párolt zöldségkörettel (én), valamint Sopszka salátát (mi). aztán vártunk. mintegy 70 percet. akkor döntöttük el, hogy többé nem megyünk el erre az egyébként patinásan lepattant, legendás helyre, még ha az ebéd finom is lesz. finom volt. mellesleg ez az első olyan teraszos kerthely, ahol még a teraszon sem szabad dohányozni (azt az egyet, amelyet aznapra engedélyeztem magamnak, a kertajtó előtt, az utcán kellett elszívnom, bassza meg)
viszont ma délben életem eddigi legjobb krisnás ételét ettem a szóvivő Katával a Govinda Buda étteremben. a Sabje (ejtsd Szabdzse) nevű főételt afféle zöldségpörkölthöz tudnám hasonlítani, roppant ízletes szafttal, mellé jókora lepény (nem tudom, ez is puri volt-e, de finomabb volt, mint az eddig kóstoltak), levezetésnek valamilyen krémes süti (isteni volt!), kísérőnek rózsavizes limonádé. a legjobb persze szokás szerint a beszélgetésünk volt. Katával mindig jó csevegni bármiről, komolyabb dolgokról is. mi több, 19-ére meghívott egy Krisna-völgyi buszkirándulásra és autentikus ebédre Évivel. ott a helyünk. Gouranga!
