hát, persze, hogy megjöttek, a giccs- és édesipar majd épp a legnagyobb keresztény ünnepről fog lemaradni. tavaly már dohogtam arról, hogy a kedves Mikulás és a nyomában járó karácsonyfás hóbelevanc már október elején betette a csizmás lábát és angyaltalpacskáit az áruházakba, most pedig már a tél végi havazásban itt vannak a nyulak, csibék, bárányok, tojások, mind csokoládé, mind plüssfigura formájában, többnyire ízléstelen kivitelben és a jobb minőségűek rohadt drágán. ha jól számolom, bő 5 hetet adtak a gyerekeknek, hogy az ünnepig kikönyörögjék szüleiktől a húsvétra való, jórészt ehetetlen édességeket és hasznavehetetlen játékállatokat, miközben a magukat vallásosnak valló felmenőik jelentős részének eszébe sem jut, hogy húsvétkor a kereszténység egy magát Isten fiának beállító, Jézus nevű ember nagyjából kétezer évvel ezelőtti kereszthalálára és feltámadására emlékezik, meg valamiféle megváltásra. a legtöbben valószínűleg a húsvéti jó időre, családozásra, sokan a locsolkodás fedőnévvel ellátott masszív lerészegedésre gondolva várják a húsvétot. mindezzel semmi baj, csak egy alapvetően hitetlen országban ne ájtatoskodjék már a parasztja, és ne szenteskedjék velük példálózva a magukat kereszténynek és demokratának hazudó politikusgarnitúra, ha szabad kérnem. különben én a családi együttlétben eltöltött iszogatásért (és eszegetésért), és a nyomában járó szlovákiai barátos utazásért várom a húsvétot, és a reménybeli jó időért. meg közben gondolok néha arra a régi húsvétra is. szóval tegnap az Alléban vettünk egy 39 forintos apró csokinyulat Évivel, és stafétázni odatettük a tavalyi, ugyanolyan kicsi és olcsó Mikulásfigura mellé, hadd örüljenek egymásnak
megjöttek a nyulak!
2013.02.22. 20:40 herrriporter
Szólj hozzá!
Címkék: húsvét nyúl keresztény
A bejegyzés trackback címe:
https://ablakparkany.blog.hu/api/trackback/id/tr235099164
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.