völgyben voltunk vasárnap, a járt utat választva kirándulás gyanánt, merthogy annál hidegebb volt, hogy kísérletezgessünk a várost övező hegyek valamelyikén, hogy most akkor merre is menjünk tovább. ezúttal nem az úgynevezett Nagyrét felé mentünk, így nem is készülhetett ott, mint Világvégén, rólunk egy nagy fotó, és természetesen a befagyott vizű fémtálcákból sem tudtunk szerencsehalat horgászni, meg a körhinta is megállt a levegőben, és a sör-virsli sem játszott

a repülőtér felé vettük az irányt, kétszer seggre estem a jeges meredélyen, de rutinos eső vagyok, így nem történt baj. újdonságban is részesülhettünk: most először láttuk a Magyarországon élő három libanoni cédrus egyikét, amely csaknem 150 éve magasodik és terebélyesedik azon a környéken, míg a másik kettő közül az egyik az alcsúti arborétum lakója, a harmadikat elfelejtettem, szóval örökzöld, vízszintes ágairól könnyen megismerszik, gigantikus tobozai vannak, de nem mászható meg, mivel az önkormányzat illetékesei körbekerítették, ami annyiból mindenképp üdvözlendő, hogy legalább nem olvashatni a törzsén "szeretlek Mari", "hajrá Fradi!" vagy "zsidó MSZP" véseteket (majdnem azt írtam, metszeteket)

a reptéren aztán láttuk azt a fakeresztet, amely a szerencsétlenül járt pilótáknak állít emléket, szerepel rajta jó néhány fémbe gravírozott névkártya. én tériszonyosként nagy valószínűséggel nem ülnék be egy sportgépbe, egy vitorlázóba kivált nem, még az utasszállítókon is elfog a szorongás felszállás és ereszkedés közben, amit azért szívesen vállalok egy új ország városának megismeréséért cserébe

egyszóval remekül telt a hétvége, szombaton még barátaink filmklubjában megnéztük Tarkovszkij Iván gyermekkora című klasszikusát, amely engem a szépen megkomponált képek ellenére nagyrészt untatott, sem a téma, sem a művi világ nem juttatott el a katarzisig, leszámítva azt az egy jelenetet, amikor az öreg muzsik gondosan bezárja szarrá lőtt házának megmaradt ajtaját, miután halott felesége képét fölszögezte az egyik állva maradt szobafalra. 

rohadtul elegem van már a télből, a hidegből és a hóból, abból, hogy mindenféle kacatot magamra kell húznom, hogy kevésbé fázzak, hogy nem lehet kiülni a teraszokra, hogy alig süt a nap. hogy rossz ilyenkor biciklizni, ezért másfél hónapja nem ültem már nyeregben. jobb nyeregben érezni magam