voltunk ma délelőtt/után, és amolyan laza kis sétafikában András barátunkkal fölhágtunk a 376 méteres magasságba, hogy jól megnézzük magunknak a Glück Frigyes kezdeményezésére, Friedrich Lóránt tervei szerint 1929-ben ott fölhúzott Árpád-kilátót (úgy fest, nekünk, magyaroknak a világválság kitörésének pillanatában ilyesmire is futotta). valójában nevezett építményt néztük meg, nem az alant elterülő tájat, amelyet vastag köd borított, így csak sejteni lehetett a távolságokat és a horizonton magasodó hegyszerű kitüremkedéseket. mindenesetre egy padon ülve jóízűen megettük a magunkkal vitt rántottás szendvicseket, a Milka-csokit, megittuk az ásványvizet, majd a kék-jelzést követve leslattyogtunk a Fenyőgyöngyéhez, ahonnét busz vitt Óbudára. semmi különös nem történt, aránylag szép idő volt, majdnem sütött a nap (sun was shining, hoppá!), 
láttunk néhány általunk azonosíthatatlan gombát (szerintem mérgesek, legalábbis nem ehetőek), már bánom kicsit, hogy nem iratkoztam be pár hete a TIT gombaszakértő-képző tanfolyamára.
jókat csevegtünk a világ kis és nagy dolgairól, szidtuk a kormányt, és az esti hír bennünket igazolt: Lukasenka fehérorosz diktátor üdvözölte a világsajtón keresztül, hogy a magyaroknak végre elege lett a demokráciából és piacgazdaságból. ide juttatta Magyarországot ez az elmebeteg pöcs OV. magamról még annyit: valami megmagyarázhatatlan okból baromi kialvatlanul ébredtem, egész úton ásítoztam, de aztán délután aludtam egy kicsit, és teljesen frissen ébredtem, még angoloztam is
visszatekintésként csak egy mondat: tegnap este megnéztük (+Kata) az Európa Ponton Fliegauf Benedek ezüstmedvés filmjét, a Csak a szél címűt, amit mindenkinek ajánlok, igazán drámai mozi, őszinte és hiteles történet a létminimum alatt élő falusiakról, kiváló amatőr roma szereplőkkel. Évi a végén zokogórohamot kapott, de már megnyugodott
