fogom megérteni, h ez a felület, ahová írok, miért csak harmadszorra jön be, de mindegy is
ma délelőtt egyetlen cikket kell megírnom, a húsvéti népszokásokról szólót. ha ma nem készül el, legközelebb egy év múlva lesz közölhető
nagypéntek. nem jelent semmit. az Én Jézusommal ez nem történhetett meg. az. állok a Golgotán, várok, és semmi. esik az eső
itt is. Szentimrevárost veri. csupasz lábszáram szőrein jegeces csimbókok keletkeznek az erkélyen. áldozatokat kell hozni a dohányzásért
délelőtt dolgoznom kell (ha ez munka), aztán Keszthely. a Balaton legszebb fővárosa.
nagyjából itt a vége. de nem
az a helyzet, hogy nem vagyok képes apám nemlétét feldolgozni. most, másfél hónappal a halála után kezdem érezni, hogy mennyire hiányzik. hogy soha többé nem hívhatom fel, hogy mi van. velem gondolkodott, velem érzett. akkor is, amikor nem értett egyet. velem volt.
magamra maradtam.
Évi mellettem van, de máshogy. nagyon itt van, mégis más
apu elvesztésével teljesen átalakult minden. ő volt az egyetlen, aki végigkísérte eddigi életemet. halálával egy rész kiszakadt belőlem
