voltaképpen most lelkendeznem kellene, hisz néhány napja nulla fölé kúszott a hőmérséklet, olvadozik a hó ezerrel, biciklim üvöltözik a pincéből, hogy gurulna már velem szerteszét, szóval csupa örömteli jel mutatja a tél végét, csakhogy az orvos két napja azt mondta, ez lesz az utolsó tele apámnak, mi több néhány hét, esetleg egy-két hónap múlva elviszi a nyomorult betegsége, az állapota fokozatosan romlani fog, már csak tüneti kezelést kap, semmi remény a gyógyulásra. 
nagyon szomorú vagyok. néhány napig láttam az intenzíven lekötözve, testéből drótok és csövek lógtak ki, félrebeszélt. péntek óta jobban van, tréfálkozik a nővérekkel, tegnap römiztünk is az ágya fölött. úgy tűnik, nincs tisztában várható élettartamával, a visszafordíthatatlan leépüléssel. ha mégis tud valamit, csak nem mutatja, fantasztikus önuralma van. én vinnyognék a kétségbeeséstől, most legalábbis így gondolom. akkor már az is jobb, ha elcsap egy autó, és azonnal meghalok. azt kívánom, hogy a körülményekhez képest kevés szenvedéssel, gyorsan menjen el apám, nem szeretném megalázó helyzetben látni. azért jó lenne még sokáig a hétvégi állapotában együtt lenni vele
a képeken látható hóembereket a héten, látogatásra menet és jövet fotóztam apám lakhelyéhez közeli helyeken. ezeket a képeket apámnak ajánlom, bár valószínűleg soha sem fogja látni őket
