vasárnap, na nem teljesen végig, mert előbb vonattal elutaztunk Dunakeszi-Gyártelepről Vácig, ahol majdnem fönn rekedtünk, hisz jó 5 perc után észleltük, hogy az álló vonatról rajtunk kívül már mindenki átszállt a szomszéd vágányon veszteglő másikra, vagyis átszállással kellett továbbmenni Nagymarosra(Dunakeszire pedig kocsival mentünk K-ékkal D-ékhez, de ez már tényleg részletkérdés)
a Duna bal partján fekvő Nagymarosról elsőként a visegrádi várat pillantottuk meg a szemközti oldalon, aztán gyalogoltunk vagy egy kilométert az 
Édeske Cukrászdáig kávézni. útközben láttunk egy szocreált idéző lepusztult üzemet, és hallottunk két idős nénit beszélgetni, amint egyikük éppen azt ecsetelte a másiknak, hogy "az Alekosszal az a bajom, hogy iszik, mint a kefekötő". na igen, a VV4 vidéken is tarol
a kerülő után a sárga keresztes turistaúton caplattunk először meredeken fölfelé, majd a hegy oldalában szinte vízszintes terepen, végül lejtősen alá; az első és utolsó szakasz meglehetősen fárasztónak bizonyult, míg a középső rendben volt. nem is értem, mit kell vacakolni minduntalan a szintkülönbségekkel, miért nem lehet minden táj egyformán lapos? jó, látványnak kellenek körbe a domborulatok, de nem kéne folyton az utunkba tolakodniuk
először a Mihály-hegy Gánti-kilátójáról tekintettünk a mélybe (emléktábla: A Duna-szoros szerelmesének, prof. dr. Gánti Tibornak 1933-2009 kedvelt pihenője emlékére), majd a Dobozi-oromról még mélyebbre. (rendben, a gyönyör kedvéért megérte kiköpni a fél tüdőmet, de ennyi elég is volt). útközben kiabáltak a madarak, akik biztosan remekül érzik magukat ezen a vidéken, mert a 7 kilométeres úton legalább 30 madáretetőt láttunk a fákra erősítve. egy cinegét láttunk is, de őt nem rögzítették a fához, szabad akaratából röppent egyik ágról a másikra. (a képen É. éppen hóvirágot szakajt, ami ugye néhány éve szabálysértés, ám ezzel mit sem törődve vagy 30 csokornyit szedtünk a védett virágból, majd a Nyugatinál méregdrágán eladtuk őket, és befolyó pénzt pedig jól elvertük, ha elhiszed:)
mi tagadás, rettenetesen elfáradtam, jól esett a zebegényi Galéria Cukrászdában ücsörögni, bár a valamilyen érthetetlen okból rendelt puncsos minyon kurva gejlre sikeredett, de azért legyűrtem. tényleg nem értem, milyen megfontolásból rendeltem azt, mikor sohasem szoktam
visszafelé még annyi történt, hogy okulva az odaúti élményből, Vácott gyorsan lepattantunk a vonatról, hogy megkeressük a csatlakozást, mikor valaki szólt, hogy nem kell átszállni, ugyanaz a szerelvény megy tovább Budapestig; épphogy visszaszálltunk, már indult is.
szép tavaszi napot hagytunk magunk mögött, és a 4 és fél napos munkaszünetből még hátra van több mint a fele. ma este talán befejezzük a Coen-fivérek Égető bizonyíték című filmjét, amibe két napja belealudtunk, nem az unalom, hanem az álmosság okán. (és tök jó az alkohol nélküliség, a hústalanság viszont problémásabb)
végre tavasz!
(és láttunk vaddisznócsapást egy dagonyázóhelyen, de vadmalacok most nem voltak:)
