után felkerekedünk, hogy nappali fényben is megtekintsük Belgrád Liszt Ferenc terét. kávéházi teraszok egymás tőszomszédságában, régies utcakövekkel kirakott lejtős utcácska, ódon házfalakra festett díszletek: ablakok, lépcsősorok, fák, bokrok, antik gázlámpák: a hajdani szerb főváros illúziója.
aztán az utca végére érve 
egyszer csak a nyócker kellős közepén találjuk magunkat, mondjuk a Teleki téri piacon. a városrész neve Dorćol. rengeteg zöldség és gyümölcsféle, a padlizsán és egyéb tökfélék fölülreprezentálva, óriási zsákból mérik kislapáttal a lisztet, helyben gyalulják a káposztát - a standok java szemmel láthatóan illegális, egy káposztázó cigányfiú ránk is mordul, hogy ne fényképezzünk.
a piac túlfelén keresztény templomnak látszó tárgy, mint kiderült, még a felszentelés előtt balettintézetté alakították, ezt tükrözik az oldalfalán sorakozó plakátok.
rövid pihenő a közeli decens Lumiere kávézó teraszán, itt már megjelenik a szerb-macedón Branka is, aki kérésre elkísér bennünket egy helyre, ahol frissen készült bureket vehetünk magunkhoz bögrés joghurttal.
van itt mindenféle töltelékkel bélelt tészta: krumplis, spenótos, sajtos, gombás, húsos, ez utóbbi volt a legjobb. összességében nem egy nagy szám, de legalább szerb specialitás.
útközben látunk két embert ballagni fejszével a vállán, ami önmagában szokatlan látvány egy európai fővárosban,
aztán amikor kicsivel arrébb meglátjuk úticéljukat, igazán meglepődünk. az egyik kapualj előtt, két parkoló autó között fát aprítanak a környékbeliek, majd a hasábokat vödrökben cipelik haza, főzni és majdan fűteni. Brankától
megtudtuk, egész Belgrádban nincs gáz, az emberek szénnel és olajjal, a szegényebbek fával, a tehetősebbek árammal fűtenek.
talán a mostoha
körülményekkel magyarázható: annyi patikát egymás hegyén-hátán, mint itt, sehol másutt nem láttam még eddig. Belgrád beteg.
a botanikus kert előtt érzékeny, a szentháromságra utaló háromcsókos búcsút veszünk kalauznőnktől, majd egy rövid ajándékvásárlás,
összepakolás után elbúcsúzunk ettől a sokat szenvedett, lepattantsága dacára mégis izgalmas várostól. pá Belgrád!
azzal vigasztaljuk magunkat: nem az a fontos, hogy elhagyjuk a szerb fővárost, hanem hogy elindulunk Szabadka felé
(a Mackó is autózik Szabadkára)
(befejező rész köv.)
