vagyis majd' 3 év időhúzás után ma végre elkezdtük a beszélgetést a róla szóló interjúkötethez. helyszínül Ági választotta a Pilvax Kávéházat, amely meglepetésemre nem sznobizmust és méregdrága árakat mutatott, hanem afféle középkategóriás irodalmi szalon benyomását keltette, ahol Ági fesztelenül mozgott és kommunikált az inkább alternatív kocsmások benyomását keltő személyzettel, ráadásul a végén kedvesen eltekintettek a szerényen fogyasztott tejeskávém kifizettetésétől, magyarul a cég vendége voltam.
a lényeg persze, hogy kicsit féltem a beszélgetéstől, egyrészt mert ismerem Á. könyörtelenül szókimondó stílusát, másrészt mert az igazat megvallva nem a legfelkészültebben ültem le a beszélgetésre, jórészt meglévő alapkíváncsiságom erejében és jó kommunikációs képességemben bízva ültem a vastag szőnyeggel letakart ovális asztalhoz, és bejött. Á. másfél órán át beszélt, mesélt el-elkalandozva, de alapvetően a kijelölt iránynál maradva magáról, szüleiről, ötvenes évekbeli gyerekkoráról, kamaszkori szorongásairól, kulturális gyökereiről.
most már hiszem, hogy lehet könyv ebből a vállalkozásból, hogy ő is akarja ezt a könyvet, mármint hogy benne van ebben a projektben, hogy nem tartja pusztán intellektuális fellángolásnak az elképzelést, hogy ő elbeszéli nekem az életét, én meg - aki ügyesen elbeszélteti vele - majd jól megírom-megszerkesztem a történetét, ami valóban művé változik majd a folyamat végén. élmény volt a mai délután!
a jó érzésemet fokozza, hogy úgy fest, rendeződni látszanak jogos munkabérem kézhez kapásának adminisztrációs feltételei (hála B-nak), és hogy holnapután nagyjából ilyentájt lépjük át barátainkkal a szerb határt, hogy néhány napra mélyen elmerüljünk a balkáni hétköznapokban, jól elfelejtve az imént említett adminisztrációs nehézségeket, a ritkuló levegőjű honi közéletet, politikai és bulvármocskot. fel Belgrádba! (vagy le)
