jellemezték a múlt hetünk második felét. a zsidókra a Gangon akadtunk K. jóvoltából, aki csütörtök estére elhívott bennünket oda a That Damned Band koncertjére. a texasi klezmert játszó csapat remek hangulatot varázsolt az amúgy is napról napra színesedő Gang udvarára, bár én a jellegzetesen keserédes számoktól egy idő után elfásulok, valahogy jobb szeretek vagy belesüllyedni a szomorba, vagy féktelen jókedvemben táncra perdülni. ez a kettősség egy ideig kellemes, aztán elunom.
miután nem volt nálam a fényképezőgép, most csak a zenekar egyik lemezének a borítóját biggyesztem ide. volt még utánuk Yellow Spots, egészen jól, tempósan szólt a most instrumentális banda, jazz a javából
még annyit a texasi zsidó bandáról, hogy több számuk emlékeztetett Tom Waits-re és Tiger Lillies-re, ezek voltak a legjobb zenék. É-vel ellentétben nekem kevésbé tetszettek az íres muzsikák, lassabbak és erőtlenebben voltak a Pogues/Firkin változatoknál.
pénteken aztán fociztunk az Orczy téren a Fortuna presszóban (sörözőben?), persze csak virtuálisan egy asztalszomszédnak köszönhetően, akivel jól beszédbe elegyedtünk, helyesebben inkább ő lökte a szöveget, a Béla, de kiválóan, megunhatatlanul. mint É-nek is mondtam, ő a tipikus pesti vagány prototípusa, akinek olyan szlengje van, hogy jószerével a kötőszavai is élményszámba mennek, mert egyediek, eredetiek, humorosak.
na, a 42 éves, hosszú hajú Béla (nem, nem bundeszligafrizurás) mindent elmesélt Puskástól Maradonáig, elárulta, melyik focistánkkal és hol kocsmáztak, ki bírja az alkoholt és ki dől ki a sokadik fröccs után Nyíltól, Törőcsiken át, Ebedli Zoli és Illés Béla érintésével, de még a nagypofájú Dzsudzsák Balázs és a "mencseszterverő" szép emlékű Koplárovics Béla is kapott egy lábjegyzetnyit, természetesen labdarúgói kvalitásaik alapos ismertetésével kiegészítve. mi pedig kölcsönkaptuk Bélától Kusturica Maradona-filmjét, csak úgy, hozomra. (ha megnéztük, tegyük majd le a presszó csaposánál)
a hely Bélát leszámítva elég jellegtelen, igaz, Aranyfácánt mérnek, az árak is elfogadhatóak, az idő előrehaladtával némi családias jellege is kezdett lenni a helynek, sőt, kedves volt a kiszolgáló lány (ilyen hosszú és hegyes körmöket még csak tévében láttam), tiszta volt a mellékhelyiség, mégis. valami hiányzott, amitől egy italmérésbe azonnal beleszeret az ember. talán legközelebb megfejtjük.
szombaton nem értünk el a melegfelvonulásra, pontosabban nem engedtek át a kordonon szimpátiatüntetni, így maradt a Kertem, ahol kellemes volt ücsörögni a szűrt napfényben, és jó zenéket hallgatni. este Uruguay derekasan helytállt a bronzmeccsen a németek ellen, de ez is kevés volt a győzelemhez (2-3)
vasárnap aztán úsztam végre, este pedig megnéztük (persze a Gangon) a vébédöntőt, amelyen a siralmasan játszó spanyolok egy góllal elnyerték a brutális hollandoktól a trófeát. felejtsük el gyorsan!
