erről a kis fehér gombócról, aki immár többször szerepelt itt képeken, kocsmaasztalon ülve, vonaton utazva (ablak üvegében régi arca), karácsonyfa alá bújva, pipacsmezőben vagy Balaton-parton, szóval a Mackóról, illetve titkáról ezennel fellebbentem a fátylat.
tavaly június 26-án könyvtárban voltunk É-vel. távozáskor vettük észre, hogy időközben eleredt a zápor, egy darabig többekkel beragadtunk a bejárati kapu alá, onnan lestük az égszakadást, aztán egy idő után úgy döntöttünk, elindulunk, legfeljebb bőrig ázunk..jpg)
mikor kiléptünk a biciklikhez, mit ad isten: az én bicajom csomagtartójára oda van erősítve a Mackó. ki tehette oda és miért? máig nem tudjuk. de olyan szánalmas és elesett volt szegényke, sáros, csapzott, hogy megsajnáltuk (micsoda hülyeség ez?), aztán hazavittük magunkkal, hogy megszárítsuk.
(mellékszál, ám fontos, hogy a biciklizés közben az úton talált és hazavitt mackó történetét már évekkel korábban megénekeltük, mert szeretünk énekelgetni biciklizés közben, hallótávolságon kívül)
szóval hazavittük, beraktuk a mosógépbe a fehérek közé, és kimostuk, kicentrifugáztuk, aztán nem győztünk csodálkozni, mennyire helyre kis jószág, van neki kordbársony sapkája, csokornyakkendője, és kis helyen is elfér. ő lett hát a házimackónk, a Mackó, néha Picúr, aki járt már velünk sokfelé, például a Holdvilág-árokban, Keszthelyen, Párkányban, Veszprémben és Zsámbékon, hogy csak néhányat említsek. velünk alszik
most már újra szutykos, mosásért kiált, de valamiért mindig halogatjuk a dolgot. így vagányabbnak néz ki. egy hülyeség, de nagyon szomorúak lennénk, ha baja esne vagy elveszítenénk
