húscsirkéről mostanáig még nem is hallottam, csak hús- és zsírsertésekről, de szombaton
Türjén nemcsak hogy láttam ezekből a fehér madarakból vagy tucatnyit, de egyet meg is ragadtam, és le is fotóztattam magam vele
. vajon zsírcsirkék vannak? mint kiderült, a barnák a tojók, ők fogják adni a tojásokat, míg húsos társaik nagyjából egy hónapig élvezhetik az életet, utána menthetetlenül fejsze alá kerül a gigájuk.
P. ugyanis lefejez nyiszálás helyett, és valóban, kisebb megpróbáltatás egy csapással elintézni a madarat, mint húzogatni nyakán a kést. magam galambokfejeket választottam el a törzsüktől Tápiógyörgyén, levesbe készülő házigalambokét, hát az nem okozott különösebb megrázkódtatást, sokkal rosszabb volt az, mikor a padláson mintegy gyakorló mindenható nekem kellett eldöntenem, mely fiatal példányokat küldöm saját baltaélem alá. azóta sem fordult elő, hogy élet és halál ura voltam egy percenetre, hál' istennek
a türjei kirándulás nagyszerűre sikeredett, bár semmi különös nem történt, és talán épp ez volt benne megkapó: a fröccsel és - ki hinné - sült csirkével körített beszélgetések, na meg a szemre is eredményes palántázás (itthon bezzeg kirohadtak és megfagytak a saját paradicsom- és paprikapalántáink, ennyit földműves próbálkozásaimról). az idő szép volt, ragyogott a nap, és még estére is maradt élmény Keszthelyen: a bográcsgulyás, ami csak félig dicséri főzési tudományomat, mivel az alaplé - hagymástól, paprikástól - már korábban elkészült a gáztűzhelyen, a bográcsozásnak valójában csak az illúziója maradt, de az étel remek volt, hála a fűszerezésemnek. a tűztől távolabb, a sötétben elfogyasztott Szent Bernát keserűlikőr méltatásától most eltekintenék, jellegtelen ragacs, de É. apja örült neki
aztán megjött a vasárnap, elébb egy pompás zalacsányi kirándulás képében, tóparti sörözés, ilyenek, persze ez nem a Balaton, hanem egy hegyekkel övezett helyi horgásztó, giccsfestők kedvelt témája, de szép, folytatódott keszthelyi bicajozással, 
majd újabb tűzrakással, sültszalonnával, szalonnasütéssel, sörözgetés közben pedig szép lassan maga a Szentlélek is letelepedett közénk, már ha egyáltalán. valószínűleg a Szentlélek is segített Zs-éknak összeállítani a csillagászati távcsövet, amelyen jól kirajzolódtak a holdkráterek (a kártyában pont nem éreztem a jelenlétét, folyamatosan veszítettem, de kit érdekelt?) különben pont a Szentlélek az, akivel nemigen tudok megbékélni a háromból (igaz, Istennel se nagyon). nem tudom, hogy néz ki, mi a dolga, és nagy kezdőbetűvel kell-e írni a nevét, ha ez a neve, de ezzel nem vagyok egyedül
végül elérkezett a hétfő, minivakációnk utolsó
napja, 
amelyre az utolsó szó mindenképpen rányomja a bélyegét, de azért egy városi biciklizés, Balaton-megfogás a Libáson, a régi strandépület és a hajdani strandolókat ábrázoló fotók megtekintése (miért gondolták eleink, hogy tetőtől talpig beöltözve lesz jó fürdeni?) jót tett a hangulatnak, aztán jó kedéllyel tekertünk Gyenesdiásra, ittuk hosszúlépésünket a Faludi Sörözőben, de a Sivatagba már volt időnk elmenni, azt legközelebbre hagytuk.
itthon aztán bőrig áztunk a Kelenföldi pályaudvartól hazáig, mintegy keretbe foglalva utazásunkat: esőben távoztunk, abban érkeztünk, míg az ország boldogabbik felén hétágra sütött a nap. ki érti ezt?
