az eső, végül is miért ne? borongós az idő és a hangulatom, bár elégedettséggel tölt el, hogy abszolváltam egy kora reggeli munkát (hétfői műsor felvétele), és sikeresen lemondtam a mai szerkesztőségi fellépésemet, mert.
három hét után sem érzem magaménak azt a munkát, amire szerződtem, ami talán az én hibám is, de legalább annyira azoké, én tényleg szeretném jól érezni magam azon a helyen, ahol az életem egyharmadát töltöm, de ez egyelőre nem az, ahol jól tudom. pedig alapvetően nyitott vagyok az emberekre. mit kezdjek azzal, hogy ők nem nyitottak rám?
jó, nem adom fel ilyen könnyen, van néhány ötletem, próbálkozom, a már-már zsebben lapuló berlini repülőjegy nyújt némi erőt a kitartásra, hogy valamiképpen megfeleljek ennek az olvasókat és hirdetőket generáló napi elvárásnak. lehet naponta többször elérni az olvasók ingerküszöbét? ugyan mivel? akarom ezt?
nem volt rossz tegnap este a Pótkulcsban a csetamás est a Vodku előadásában. azért írom, hogy nem volt rossz, mert jót Tamás elköltözése után már nem várhatunk. afféle korrekt interpretálást hallottam, az énekes intonációja emlékeztetett T-éra, a hegedű és a bőgő sokat tett hozzá a múltidézéshez. T. biztos nem egyezett volna bele, hogy a zeneteremben ne lehessen dohányozni, emiatt néhány számról kint rekedtem.
például a legkedvesebbről (én már úgy vagyok jó, hogy így vagyok, én már nem leszek másik...). és jó, hogy volt az Apa kalapja. meg a Krakkói kirándulás. meg a Tangó (légy ma gyerek...). és jó volt, hogy a meglett emberek mellett sok huszonéves is itta a dalokat a sörök mellé
többször beszélgettem Tamással, a Tilosban a nyolcvanas évek végén (utána a Libellában hajnalig), a királyi rádióban, a klubban, de az igazi a 2005-ös őszi találkozás és beszélgetés volt, mikor még - nem tudva betegségéről - egy ereje teljében lévő emberrel tudtam együtt kocsmázni a Bartók Béla úti Órásban.
tíz percnyi utcai beszélgetés után félperces időközökben a következő mondatok hagyták el T. száját: iszunk egy kávét az órásban?, pohár sör?, korsó?, kis vodka?. mire a biciklilakatolás után betértem, korsó Budweisser és fél vodka állt az asztalon, mögötte T., mosolygós, lelkes, fiatal szemekkel, és akkor elkezdtünk beszélgetni múltról és jelenről, virtuális hadseregéről (melynek tábornoka); akkor avatta hadnaggyá É-t, első nőtisztként a seregében. a későbbi zsidózására nem akarok emlékezni, búcsúzáskor elnézést kért.
ez volt négy és fél éve, T. halott. valamit mégis itthagyott Bereményivel, mert a dalai ma is elevenek és telibe találóak. sajnálom, hogy nem beszélgethettem vele az utolsó időkben
