Sokáig hittük azt, hogy Niška Banja bányaváros, legalábbis Niš bányavárosrésze. Aztán meglepődtünk, mennyire takaros kis hely a hegyen, majdhogynem az erdőben, hogy semmi indusztriális környezet, lepusztult, rozsdás gyárépületek, inkább szecessziós és klasszicista paloták, tele élettel. Ott jártunkkor éppen egy fesztivál zajlott technósított népzenével, trambulinnal és kisvasúttal, mikor utánanézve megtudtuk: a a szerb 'banja' szó fürdőt jelent, vagyis Niš fürdővárosában jártunk, ahol ott jártunkkor éppen valami fesztivál zajlott, technósított népzenével, trambulinnal, körvasúttal. Körbejártunk mindent, vacsoráztunk egy jót egy hangulatos étterem teraszán, aztán bevackoltuk magunkat a szálláshelyünkre. A fenti képen látható, hogy Zsófi még másnap reggel is táncikált, míg mi a szemközti boltban álltunk sorba friss burekünkért. 
Aránylag hamar elhagytuk Szerbiát, bár Nišben még jól összevesztünk a vezetési stílusomon, ezért kijelentettem: mostantól egész úton Évi vezet. Úgy is lett. Ő vezetett például egy héttel később, hazafelé ehhez az autópálya-kapuhoz is, csak előtte még megtett vagy 30 kilométert velünk úgy, hogy egyáltalán nem volt világítása az autónknak. A kapunál posztoló rendőröktől aztán segítséget kértünk, hívtak is szerelőket, akik röpke másfél óra alatt helyrerakták az elektronikát potom 26.000 dinárért, amit a 20 kilométerre lévő niši bankautomatából vettünk ki: ez fedezte volna a megélhetésünket hónap végéig.
Ez meg már az éjjeli Belgrád, ahová f3-ra érkeztünk, meglehetősen elcsigázva. Ugye emlékeztek még, hogy előző nap reggel 9-kor indultunk Ohridból a lengyel stopposokkal? Na, azóta vezetett Évi egyfolytában, este 10-től nagyjából éjfélig szerelték az autót, közben lemondtuk a belgrádi szállást, mivel úgy döntöttünk, inkább lendületből hazavezetünk. Én beszéltem, hogy ébren tartsam Évit, aztán a szerb határon feloldottam a fogadalmamat, és átvettem a volánt, mert Évi csaknem elaludt, igaz, én is alig bírtam tartani magam. Nagyjából úgy láttam a világot, mint a fenti férfit a kép jobb szélén: a lábai még a zebrán, de hol is van a teste többi része? Végül délelőtt 11-re hazaértünk, azaz 26 órán át vezettünk le alvás nélkül közel 1000 kilométert. Volt közben 3 óra Szkopjében, egy 30 km-es hegyi szakasz, amit lépésben tettünk meg kb. 2 óra alatt, várakozás a kapuknál, a határokon (a szerb-magyaron 2,5 óra), de úgy érzem, nagyot teljesítettünk.
Egyébként mindenkinek javasolni tudom Macedóniát, az egész Balkánt!
