Ha már halakkal fejeztük be az előző posztot, folytassuk halakkal: e két példányt a városkát átszelő patakban láttuk, közvetlenül az éttermünk teraszáról:
Egész modern, és rendkívül hangulatos. Ezeket néztük, míg Évi németül csevegett a pincérnővel, aki feltehetőleg hívta a séfet, mert először nem akart enni hozni a déli pihenőidőre hivatkozva, majd mégis előállt az étlappal, mondván: bejött előbb a szakács. Persze éppen sziesztaidőben érkeztünk a városba, és hosszú kilométereken keresztül szinte egy teremtett lelket nem láttunk, de volt az egésznek valami sejtelmesen jó hatása.
Az első templom, amelyet megláttunk. Mikor híre ment, hogy idegenek érkeztek a városba, váratlanul felbukkant egy pópa - Évi látta -, de miután közeledni kezdett felé, visszamenekült a kocsinkhoz, amelyben Zsófi éppen aludt, úgyhogy elmaradt az ökumenikus találkozás.
Ezt ettük és ittuk nevezett vendéglőben. Nagy adagok voltak és ízletes ételek, nekem nem volt bajom a görög sörrel és az árakkal sem (jól lakás, jó kiszolgálás = 35 euró)
Nem messze vendéglőnktől egy igazibb templom 1930-ból. Belső terei és freskói lenyűgöztek, szeretem az élénk színekkel festett bibliai jeleneteket és a vékony sárga gyertyákat, na.
Zsófi még az Ohridi-tó partján képzelte magát, de azért elég jót játszott a görög kislányokkal is a város sétálóutcájának szélén. Mire megebédeltünk, ébredezni kezdett a helyi lakosság.
Voltaképpen ezzel a képpel kellett volna kezdenem, mivel a madarat a macedón-görög határon fotóztuk, de mindegy, mert volt belőlük kifelé is, meg a macedón-albánon is, úgyhogy telepakolták az átkelőhelyeiket szent madaraikkal.
Folyt. köv.
