ablakpárkány

dicső rónaság - írta valamelyik koszorús költőnk, talán Petőfi Sándor (ő, méghozzá az Úti levelekben), ezért elhatároztuk, hogy Zaklatott oradeai indulásunk után nem Debrecen irányában utazunk haza, hanem útba ejtjük a magyar pusztát. mondjuk,  sehol tikkadt szöcskenyájak, esett az eső, ezért csak a Kilenclyukú hidat vettük szemügyremegszámláltuk a lyukait: csakugyan kilenc van belőlük. azért persze bemerészkedtünk az egyik boltív alá is, és örömmel tapasztaltuk, hogy olvasnivalót is rejtenek a málló falak: egykori látogatók őszinte vallomásait ott tartózkodásuk örömeiről és bánatairól. egyik kedvencünk (betűhív átírással): Győrből gyüttünk, jó vót, de má elfárattunk. gyönyörő!villámlátogatásunk végére is maradt is egy kis móka-kacagás. az eső miatt alig voltak turisták, ellenben számos szoboralak népesítette be a környéket: csikósok, juhászok, subába burkolózó parasztok és asszonyaik. na, az egyik szoborcsoportba beálltunk mi is (különösen Kenő nyújtott emlékezeteset)mindent egybevetve, ez a pillanat volt a legderűsebb a háromnapos kiránduláson. köszönjük! hazafelé megebédeltünk a tiszafüredi Park Étteremben (bográcsgulyás, milánói spagetti, felejthető), de arról már nem készült fotó. 6 körül Mátramindszentre értünk, onnan Johival haza. legközelebb mindenszentekkor megyünk nagyobb útra: Csorna-Bogyoszló-Szilsárkány-Keszthely. külföldre pedig április elején a cseh Olmützbe. jó itthon!