ablakpárkány

ünnepeltük Évi 38. születésnapját, a négy évvel ezelőtti hasonló tematikájú látogatáshoz képest ezúttal mínusz kurvasokban, viharos szélben, kisgyermekünkkel súlyosbítva, elsősorban az ünnepelt, az ő hátára volt kötve Zsófi Elhatároztuk, hogy most nem esünk abba a hibába, amibe nyáron, mikor megpróbáltuk leutánozni 5 évvel korábbi nászutunkat, és elutaztunk Montenegróba nyaralni, ahol semmi sem volt olyan, mint 2011-ben: a kedves pincér nem volt ott, a csodás budvai strandon tömegnyomor fogadott, miként a perasti Pirat Bárban is szar zene szólt a túlmozgásos fiatal hordák nagy örömére. (Hasonlót már tavaly januári zágrábi utazásunkkor is átéltünk, ahol minden megszűnt, vagy zárva volt, vagy lebontották, ami előtte tetszett, ráadásul szakadt az eső) És persze nem lehetett csak úgy beülni egy kocsmába sörözni, ahogy most sem, de most számítottunk rá. A fagyra és széllökésekre, arra, hogy a szélnek háttal tudunk csak közlekedni a Mariahilfer strasszén, nem. A megszólított bécsiek kedvesek voltak, mint például a képen a Westbanhoffal a háttérben látható villamosozó nő, aki nagyon hasonlított egy kedves otthoni ismerősünkre, Kocsis Barbira. A villamosról láttunk egy homofób, buziverő hazánkban teljességgel elképzelhetetlen objektumot: a helyi melegek, leszbikusok és HIV-fertőzöttek székházát, rendesen fellobogózva szivárványos zászlóval, transzparensekkel. Budapesten egy órányit sem működhetne egy ilyen intézmény, folyamatos támadásoknak lenne kitéve, akárcsak az odalátogatók. Azért beültünk egy szállásunkhoz közeli cukrászdába kávézni és sütizni, isteni volt! Este egymagam csak kisétáltam dacolva a széllel, és megittam másfél korsó sört a szolidan progresszív rockzenét (pl. Led Zeppelin) játszó félhomályos Stehbeislben két keverékkutya és fáradt arcuk ellenére is csinos, facér nők társaságában, hogy aztán az este hátralevő részében az osztrák tévécsatornák műsorait nézzük és hallgassuk osztrákul, leginkább síelést, minden mennyiségben.  Zsófi jó sokára aludt el a mi szintünkhöz mérve pöpec és rendkívül tágas lakóhelyünkön, ezért még éjjel is nyammogtuk a derék sarki arab kioszkban vételezett birkagiroszt. Másnapra maradt a szél és a zimankó, de legalább bejutottunk a ZOOM Kindermuseumba, ahová az először várólistára tett Zsófikát nagy nehezen beprotezsáltuk. Hát, az valami nagyszerű volt! Zsófi és kortársai és kortársai szülei meg mi az Ocean-programban vettünk részt, mindent kipróbálhattunk, kimásztunk, bemásztunk apró üregekbe, csúszkáltunk, fogdostunk, nyomkodtunk ezerrel, Zsófi is
Úgy is mondhatnám, a szülőkön kívül a gyerekek is élvezték kicsit a mókát.Még korábban elszívtam legutolsó cigarettámat a régebbről ismert és megszeretett Café Kafka közepén, miközben Zsófi benyelt vagy hat cigarettányi füstöt a megszeppent vendégek cigijeiből, de hát, egyszer szokik le az apja a dohányzásról, részese volt a történelmi pillanatnak. Legnagyobb örömünkre némi Volkstheater körüli fagyasztó bolyongás után találtunk egy ázsiaiak által üzemeltetett pizzériát, ahol remek és nagy adag Wiener Schnitzeleket fogyasztottunk, krumplival, salátával, citromkarikával, ahogy az kell, rá pedig szintén kiváló Stiegl söröket nyeltünk, én korsónyit, Évi pohárnyit (!)Én például megettem egy Szovjetunió alakú hússzeletet, míg Évi Romániával birkózott (hátán sokáig az alvó Zsófival). A többi két szelet még a jövendő európai átrendeződés során formálódó új országokat takart. A pompás estebéd alig 25 eurót kóstált, ami fölöttébb jó ár ahhoz képest, hogy a környező egységekben egyetlen adag bécsi szelet került csaknem 20 euróba. Végül viszonylagos kényelemben (értsd: nem volt baszott nagy tömeg, mint odafelé) vonatoztunk Kelenföldre, ahol beültünk a kocsinkba, és még parkolóhely is várt ránk közvetlenül a házunk kapuja előtt. Mellesleg első nap az Akademie der Bildenden Künstében láttuk a fennmaradt mintegy 20 Hieronymus Bosch-festményből az egyiket, nem sokkal azután, hogy Zsófi ujjait becsípte a fotocellás ajtó. Valódi performanszt mutatott be lányunk a jelenlévők nagy-nagy ijedelmére. Mi csak szívbajt kaptunk, de megérte. Éljen a kultúra! (Jobbra az ominózus ajtó, ami a belépőjegy kódjának odaérintésével nyílik, de hát Zsófikának nem volt belépője.)