ablakpárkány

énekelte Huszka Jenő Bob herceg című, valamiért népszerű operettjében a címszereplő belépőjét az, akié épp a szerep volt. mi ilyen pocsék dalocskákat nem énekeltünk Londonban, bár számos utcát és sarkot bejártunk, nekem legfeljebb a God Save The Queen jutott az eszembe, de azt sem énekeltem. ha nagyon tréfás akarnék lenni, azt írnám, hogy felszálláskor átfutott az agyamon: God Save The Gyula, de persze nem (hiába, még mindig szorongok a gépen)

mindenesetre meglehetősen ködös Londonba érkeztünk (ködös Albion), pilótánk úgy csapta oda a gépet a kifutópályára, hogy csak úgy nyekkent, de legalább megtalálta a betont, és a terminálba sem szaladt beleitt van mindjárt egy utca, az első, amelyen London külvárosában jártunk, a nevét nem tudom, de a Turnpike Lane metróállomást köti össze Editék lakásával, ahová 3 óra alvás, 1500 kilométeres repülés után igyekeztünk. szembe szökő a szemétkupac, de később rájöttünk: ez nem külvárosi sajátosság, meglehetősen koszos egész London (jó, a szigorúan vett City kevésbé látványosan)és nyilván a kedvünkért egy barátságos róka is elősompolygott egy parkoló autó alól (itt foxnak hívják), hiszen ahol nagy a szemét, ott az ilyen Vukfélék is megjelennek, hisz könnyebb az ételmaradékot kikotorni a zacskóból, mint levadászni az edőben. Edit különben mondta, elég mindennapos látvány a ragadozó vadállat errefelé, a helyi járókelők nem is sokat törődtek veleez az előbbi utca, de már Editék ablakából fotózva. rendes föltolhatós angol ablakból lehetett kilátni az utcára, azután persze, hogy megebédeltünk egy roppant barátságos közeli pubban (TollGate, később még lesz róla szó és kép is), ittam egy pint (0,568 liter) Carlsberg sört, amiről azt mondta a tájékozatlan csapos, hogy angol, holott dán, mindegy, lecsúszott, a későbbiekben kóstoltam elég helyi sört

a pubból egy csöndes kis utcán sétáltunk haza, amilyeneket az angol filmekben gyakorta látni. szó szerint csöndes, bár a kihalt jelző is illene rá. legfeljebb rókák és a hazainál jóval tömöttebb, már-már félelmetes macskák kószálnak errefelé. meg hollók

erre a képre azt mondta Évi, hogy ilyen kiborított kukákkal, gőzölgő csövekkel tarkított, rossz arcú, a gőzben cigarettázó négerrel súlyosbított beugrókban szokták megtalálni a Helyszínelők-sorozatok hulláit. ezen a közön keresztül kellett megközelíteni Editék lakását

ez egy festőművész (vagy performer) az egyik belvárosi gyalogos hídon (odáig emeletes busszal jutottunk el, az emelet első sorában ülve. ha a kiemelésre kattintasz, láthatod az onnan készített filmemet). először valami szerelőnek véltük, aki kislámpával világít magának a hídon, közelebb érve láttuk, hogy festeget, méghozzá nem is akármit: a rácsba taposott rágógumikra pingál apró műalkotásokat. szelíd őrültek mindenhol vannak...

este elég pocsék képeket tudok készíteni a masinámmal, ilyen homályos izéket. azért tettem be mégis ezt a fotót, mert visszaad valamicskét a Temze-parti London szombat esti hangulatából. egy ilyen helyre később mi is bementünkés megállapítottuk, hogy egy ilyen pub belülről is rendkívül barátságos, mint amilyen a képen látható Old Thameside, pontosabban annak terasza, háttérben a Temzével és a túlparttal. ezen a helyen Nicholson's Porter sört ittam, legalábbis eleinte. ha jól látom, itt már Guinness-t. remekül éreztük magunkat, jót beszélgettünksok utcazenészt láttunk városszerte. azt hallottam, hogy a legjövedelmezőbb standokat felosztotta egymás közt a helyi alvilág, úgyhogy nincs olyan, hogy valaki csak úgy odamegy muzsikálni bárhová. szeretném hinni, hogy ez nem igaz. ezt a hegedűst akkor sikerült elcsípnem, amikor épp senki sem volt a közelében (és ez ritkán fordult elő). nagyon szépen játszottegy térinstalláció előtt pózolok. itt még jól fölöltöztem, szemben a másnappal, amikor tornacipőben abszolváltam a délutánt/estét, méghozzá úgy, hogy az első negyedórában beázott a cipőm és a zoknim, de nem jelentett ez különösebb problémát, ha már Londonban van az emberegy double-decker suhan el a Szent Pál-katedrális előtt. a székesegyház (angolul: St.Paul's cathedral) Londonban, a City-ben, a Lundgate hill tetején ül, ami a város legmagasabb pontja. Európa 5. legnagyobb temploma. nem mentünk bevégül egy teljesen elképesztő és hihetetlen fotó rólam: úgy nézek ki, mint egy igazi házimanó a Harry Potterből. vagy egy ork Mordorból. vagy valami hasonló. ráadásul épp egy olyan múzeum előtt állok, amelyben középkori kínzásokat, illetve az ahhoz szükséges felszerelést mutatják be az érdeklődőknek. valószínűleg pont megráztam a fejem, amikor Vera elkattintotta a gépet. akarva sem tudna se ő, se én hasonlót csinálni. esetleg egy tünde

folyt. köv.