ablakpárkány

című Szász János film alapjául szolgáló Agota Kristof írást sajnos nem olvastam, bár talán nem is baj, mert így önmagában a hétfő este látott filmet értékelhetem (újra szólok: hétfőnként a Vörösmartyban féláron jó filmek, ami 450 forintot jelent személyenként és filmenként). nem fogok elemzésbe bocsátkozni, már csak azért sem, mert nem vagyok filmesztéta és kritikus sem, csupán annyit írok: érdemes megnézni az opuszt, leginkább Molnár Piroska remek játéka miatt, a helyenként szép operatőri munka okán (például mikor a bombázógépek árnyékai suhannak a háztetőkön), és esetleg a történet lélektanának továbbgondolásáért, de igazából egyetlen pillanatra sem éltem át katarzist a vetítés során, ami azért egy filmdráma esetében nem épp a sikert igazolja, ám ezek csupán az én benyomásaim, Karlovy Vary nagydíj ide vagy oda. pedig sok minden (talán túlontúl sok is) volt belezsúfolva ebbe a 110 perces moziba: világháború, zsidók kitelepítése, elárvult ikergyerekek (Gyémánt-testvérek), gonosz és alkoholista nagymama (Molnár Piroska), pedofil szolgálólány (Kiss Diána Magdolna), perverz pap (Andorai Péter), brutális nyilas (Kovács Lajos), szadista orosz katonák, halálra erőszakolt lány (Tóth Orsi) halottak. a „szukafattyakat” alakító gyerekszínészek meglehetősen gyengén muzsikáltak, nagyjából félidőtől gyakorta néztem az órámra. színtelen volt a náci tisztet alakító Ulrich Thomsen, aki pedig az Ádám almáiban zseniálisan alakította a neonácit