ablakpárkány

jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón - hogy egyik kedves Verlaine-versemet idézzem a legkedvesebb évszakom bővöletében. imádom az őszt, legalábbis azt az arcát, amelyet vénasszonyok nyaraként szoktak leírni a választékos beszédűek, szóval amikor még érezni a bőrön a nap melegét, de a reggelek és az esték már csípősek, amikor kiszíneződik az erdő, és még nem csupaszok a fák, amikor a piaci standok még roskadoznak a legkülönfélébb színű és formájú gyümölcsöktől, hogy aztán szinte egyik pillanatról a másikra átadják helyüket az almának és a déligyümölcsöknek. (konyhaasztalunkon az őszi bősége) ebben a szép őszben autózom holnap délelőtt a Mátrába, egy szép őszi kirándulásra a barátaimmal. visszaindulás vasárnap reggel