legalábbis elkezdődött, hisz még csak eztán megyünk Keszthelyre, a nagycsaládi karácsonyozásra, illetve még ma este megnézzük a tévében a Brian élete című örökzöldet, majd elsétálunk az éjféli misére a Szent Gellért plébániára. szóval szeretem a karácsonyt, még akkor is, ha a keresztény egyházzal, mint intézménnyel szemben komolyak a fenntartásaim, akkor is, ha az ünnep médiatálalását és üzleti jellegét viszolygással szemlélem. visszavonom a "megvolt" szót is, mert az mégis csak inkább valaminek, például egy numerának a letudását jelenti, nem a meghittséget
szép volt eddig Évivel és lányommal, jól estek a meleg rokoni és baráti gesztusok, sok jóban lesz még részünk a következő napokban. aztán még egy remeknek ígérkező szilveszteri összejövés a barátokkal, majd január első hétvégéjén irány Bécs. boldogságot mindenkinek!