vagyis George R. R. Martin Trónok harca című regényét, amely A tűz és jég dalának első kötete, mindössze 872 oldal és jóformán letehetetlen. nem hittem volna, hogy A Gyűrűk Ura után kezembe akad még egy olyan fantasy-eposz, amely képes magával ragadni. hát ez ilyen. alapjáraton - bármily furcsa lehet ez az engem ismerőknek - melankolikus típus vagyok, könnyen és gyakran elkámpicsorodom a világ dolgain, esetenként már egy borúsabb délelőtt is képes depresszió közeli hangulatba hozni. na, ilyenkor kínálnak remek menekülési útvonalat a fentiekhez hasonló olvasmányok, amelyek egy miénktől eltérő, szokatlan, bár felismerhetően emberi fiktív világba röpítenek, olyannyira, hogy olvasás közben szinte teljesen ki tudom kapcsolni a rögvalót, és a megmártózás után általában jobb kedvre derülök, mint előtte voltam. a sorba simán beletartozik még a Harry Potter-sorozat vagy a Végtelen történet is, de a Trónok harca egészen más. itt a szereplők nem feketék és fehérek, jók és rosszak. a műfajtól szokatlan bonyolult jellemek sorakoznak fel a sokágú, de követhető cselekményben, amelyben nem mindig a jók diadalmaskodnak, sőt. ki hallott már olyat, hogy egy kulcsfigura meghal egy regényciklus első kötetében? nos, itt simán meghalnak, megkínoztatnak a jók, szabadon garázdálkodnak, genyóznak és sikereket érnek el a rosszak, helyenként borzongatók a naturalisztikus leírások, izgatók a szexjelenetek. olvassátok, barátaim!
(most tartok egy kis szünetet, afféle ízválasztóként Spiró-novellákat olvasok, esetleg egy Dalos-kisregényt, aztán felütöm a ciklus második kötetét, a Királyok csatáját - 937 oldal -, amely már ott várakozik a polcon az ágyam mellett. az illusztráción Daenerys hercegnő, a filmből)
